" - Ki volt?
- Senki - ráztam meg a fejem.
- A senki nem tud telefonálni - nézett rám anyu, mivel a tagadásom még jobban felkeltette az érdeklődését. Addig kérdezősködött, míg végül letettem a villámat.
- Gomba.
- Nem, ez brokkoli - turkált apu a tányérjában.
(…) narancssárgán villogott az msn, úgyhogy rákattintottam. A döbbenettől szinte sokkot kaptam, és megremegett a kezem a billentyűzeten. Másolom.
Cortez üzenete: Holnap mozi?
Te jó ég! Lehunytam a szemem, és végiggondoltam a dolgot. Moziba hív! Elhív moziba! Nem hezitálhatok sokat, mert félreérti, és akkor azt hiszi, hogy nem akarok menni. De akarok! Persze, hogy akarok!
Reni üzenete: Oké!
Láttam, hogy ír, úgyhogy a fülemben doboló vérrel vártam, hogy erre mit fog lépni. Igyekeztem kontrollálni a kézremegésem, de nem sikerült. Totál szétestem.
Cortez üzenete: Bocs, félreküldtem.
Rámeredtem a sorra, aztán amikor tudatosult benne, lehunytam a szemem. Nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy rávágtam, hogy oké, amikor nem is nekem akarta írni! Úristen! Két kézzel beletúrtam a hajamba, és a sírógörcs kerülgetett. Úgy döntöttem, írnom kell valamit, aztán utána majd kitombolom magam. Másolom.
Reni üzenete: Jó, azt hittem, te is jössz velünk. Mindegy.
Cortez üzenete: ?
Reni üzenete: Mert én megyek Virágékkal. Holnap. Azt hittem, azt kérdezed, hogy holnap megyek-e moziba Ricsiékkel. Mert arra válaszoltam.
Az ujjaimmal folyamatosan doboltam az asztalon, és rémülten vártam, hogy beveszi-e.
Cortez üzenete: Jó.
Némán néztem az üzenetváltásunkat, aztán sóhajtva lecsuktam a gépem fedelét. Mehettem elkéredzkedi moziba. Anyu nem támogtta kifejezetten az ötletet, mondván, hogy hétkönap van, de apu szerint a sok tanulás mellett megérdemlem, úgyhogy elengedtek. Azzal a feltétellel, hogy hazakísérnek. Nos, ennek nem láttam akadályát. Visszamentem a szobámba, és rácsörögtem Virágra, hogy holnap megyek velük moziba. Tökre örült neki. Klassz."
"– Emó, hagyjál már. Nem azt kapod karácsonyra – vihogott Ricsi.
– Akkor egy kis zsiráfot? – ugrándozott Virág.
– Honnan szedjek neked kis zsiráfot? Még nagyot se tudok, nemhogy kicsit – fogta a fejét.
– Úúú, akkor tudom – bólintott Virág komolyan, és megigazította a sapkáját.
– Na – mosolygott rá.
– Tuti, hogy azt kapom – titkolózott Virág.
– Így nem szeded ki belőlem – rázta a fejét Ricsi.
– Pedig rájöttem – erősködött tovább. Mindannyian nevetve figyeltük őket, aztán Ricsi átkarolta a
nyakát, és magához húzta, Virág pedig vihogva tovább magyarázott arról, hogy ő bizony rájött az
ajándékára.
– Juj, mindjárt jövök – nézett Virág"
"– Nem, dehogy – mentegetőztem –, csak a tempera illata. Régi emlékek – legyintettem. Zsolti válla
rázkódott a nevetéstől, és Kinga is elmosolyodott kissé.
– Szörnyen humoros – nézett rám Vladár. Ideje volt lelépni, úgyhogy kiszórtam a csokikat, és
kimenekültem a teremből."
"– Kinek kell barátnő, amikor… – tépte fel egy határozott mozdulattal a dobozt, és az izgalomtól
remegő kézzel vette ki az iPhone-t – …itt van ez? – fejezte be a mondatot könnyes szemmel."
"Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság, és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és utána továbbra is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus a hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült."
"– Ren, tudod, mennyire bírlak – mosolyodott el halványan. – De most tuti, hogy látni sem akar.
– De miért? – értetlenkedtem kínlódva.
– Mert rohadtul átcseszted."
"Aztán hirtelen egy kar ölelte át a derekam, amitől összerándult a gyomrom, és hirtelen megfordultam. Belevesztem a mélykék szempárba, és vadul dobogó szívvel fontam a karom a nyaka köré. Cortez még szorosabban magához húzott, én pedig lehunytam a szemem, és magamba szívva az illatát, a vállába fúrtam a fejem. Így álltunk a terem közepén, aztán a zene hirtelen felgyorsult, és a többi diák ütemre ugrálni kezdett."
" - Nem-mondta nyugodtan. - Bármit. Kivéve,hogy valami hülye franciával motorozol a hülye Párizsban! - vágta az arcomba a „mit kellett volna tennem?” kérdésemre válaszolva."
A zeneválasztás nem az volt, amire számítottam, se punk, se ska, de még csak nem is pörgős. Gary Jules Mad World című dala indult el, és az első képen Cortez látszott, nagyon régen. A felvétel Amerikában készült, ebben biztos voltam. Fura volt látni gyerekként, úgyhogy kissé elmosolyodtam, és próbáltam elvonatkoztatni a szomorú zenétől. De nem tudtam. A fotó eltűnt, és innentől kezdve egy fotón sem szerepelt Cortez. A váltakozó képek sokkoltak, és azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni a szemem a tévéről. Egymás után városok villantak be, New York és talán Los Angeles, aztán Budapest, majd megint valami hely Kaliforniában. Az itthoni házuk, ahol a nagyszüleivel él, majd a kinti, ahol a szülei laknak. A következő kép reptéri érkezés/indulás tábla. Aztán a repülő ablakából készült felvétel, amin csak a fehér felhőtakaró látszik. Majd a felbontott reptéri kaja. Egy autópálya a szélvédőn keresztül. Aztán ismét Budapest, a ferihegyi út. Aztán nyeltem egy nagyot, mert amikor a dal a „happy birthday” részhez ért, egy print screen-nel lementett kép villant be, a skype-ról. A szülei a kis képernyő ablakában látszottak. Ezt a fotót a Szent Johanna épülete váltotta, majd következett néhány felvétel, szintén utazásról. Konkrétan fojtogatott a videó hangulata, aztán csak bámultam az utolsó képkockát. Cortez Facebook-profilja volt. A kép mentésekor a falán pár másodperce posztoltak, 14 üzenete jött és 21 barát felkérése. Aztán mindez elsötétült, véget ért a szám.
Mindannyian némán néztük a tévét, pedig már nem ment semmi."
"– Laptopozni a színházban??? – üvöltött rá Haller mérgesen.
– Ugyan! Még wifi sem volt – jegyezte meg Dave, mi pedig hangosan felröhögtünk."
"– Neeee! – üvöltötte Dave. – Csak ezt ne! Kifosztottak, kiraboltak, meglökdöstek, semmim nem maradt, csak ez! – sipákolt, és a jelenetet látva én simán elküldeném a színjátszóba. Szinte látom magam előtt. A ma esti előadás: Az Alma. Főszerepben Felmayer Dávid."
"– Mindig erre vártam – sóhajtotta Zsolti elérzékenyülten, mire ránéztem. – Kingát egy ketrecen belül látni."
"– Tanár úr! – üvöltötte Dave. – Zsoltinak nem kell jegy, ő itt lakik!
A beszólást hangos röhögés kísérte, az ofő pedig mosolyogva csóválta a fejét. Miután beléptünk az állatkertbe, természetesen mindenki mást akart csinálni."
"Carlos: 5/5* – tizenharmadik osztálytársunknak, Csontváz Carlosnak estére megszületett a Facebook-profilja. És bejelölt. No comment."
"Biosz: 5/4 – Baranyai ma behozott egy csontvázat, kérve minket, hogy viselkedjünk éretten. Robi a szünetben lassúzott vele, Zsolti a csontváz vállát átkarolva „az élet nagy dolgairól” faggatta, Dave mobillal fotózta, Cortez rátette a napszemüvegét, Virág egy hajpántot. Éretten viselkedtünk, most miért, nem? :)"
"Zsolti beállt a társaságunkba, és kissé szentimentális pillantást vetett az épület felé.
– Hát… végzősök lettünk – mondta már most nosztalgiázva. Kérdőn néztünk össze.
– Még csak tizenegyedikesek vagyunk – törtem össze az álomképét könyörtelenül. Zsolti értetlenül nézett rám, aztán elgondolkozott.
– Ez kész – vihogott Ricsi, amikor Zsolti szitkozódva elismerte, hogy igazam van.
– Mégis hogy gondolhattad, hogy végzősök vagyunk? – kérdeztem hitetlenül.
– Annyit kamuzott nyáron a koráról, hogy mostanra elhitte, hogy elmúlt tizennyolc – magyarázta Ricsi, mire mindenkiből kitört a röhögés."
"Sose hittem volna, hogy egy Kinga szintű lányt érdekelni fogok – vallotta be, és tudtam, Zsolti iszonyat ritka pillanatát kaptam el. Éreztem rajta, hogy a külseje és a népszerűsége ellenére valahol belül még mindig egy dagi srác, aki számára hihetetlen, hogy a Kinga típusú maximalista észreveszi mint fiút. Valahol szörnyen szomorú volt az egész. – Megölelhetlek? – kérdezte mosolyogva.
– Rám férne – vallottam be őszintén. Zsolti röhögve átkarolt (majdnem összeroppantott), aztán szeretetrohamunk végeztével továbbmentünk. Örültem, hogy rend lett a fejében, és büszke voltam magamra, hogy segíthettem neki."
"– Amatőrök. Az én kapcsolatom azért működik jól, mert vannak szabályai. Zsolti minden vasárnap megkapja mailben a heti beosztásom, ami igen zsúfolt, edzések, újságszerkesztés, tanulás stb. eszerint döntjük el, hogy mikor találkozunk – mesélte. Virággal kérdőn összenéztünk.
– Kinga, amit te mondasz, az nem kapcsolat, hanem diktatúra – mondtam.
– Ki hogy nevezi – húzta ki magát."
"– Ti, hárman! – mutatott rájuk Ricsi, az a-s fiúk pedig megtorpantak. – Kifelé!
Ricsi felkapta Virág mappáját, és utánuk ment.
[…]
A-sok: 5/1 – matekon Gazdag kinézett az ablakon, és megkérdezte tőlünk, hogy miért áll pár a-s fiú az udvaron tanóra helyett, és miért tartanak lapokat a nap felé fordulva. Mi állítottuk, hogy nem tudunk erről semmit. :) Ricsi sem… Tényleg."
"– Szerinted… – kérdezte Ricsi a barátnőjét nézve, miközben egy darab perecet dobott a szájába – mennyi esély van rá, hogy kiszedjük onnan?
– Hát – húztam el a számat.
Virág éppen felemelte a kecskét, és közölte, hogy „márpedig ő ezt most megtartja”.
– Húzós lesz – feleltem végül."
"– Figyelem! – kiáltotta el magát Máday, aki a Jeanne d'Arc-szobor mellett állt, és gondterhelten figyelte a csoportunkat. – 11/b! – kezdte. Nagyjából elcsendesedtünk, bár Zsolti továbbra is csörgött valami diabetikus cukros zacskóval. – Szeretném, ha úgy viselkednétek, mintha én is ott lennék! – folytatta az ig. helyettes.
– Viszünk egy képet! – mutatta fel Dave a suliújság egy régebbi számát, amelyen Máday képe az első oldalon szerepelt. Mindenki szakadt a nevetéstől, Máday arcán pedig megrándult pár ideg.
– Felmayer, szeretnél inkább itt maradni?
– Elnézést – dünnyögte Dave, és átadta az újságot Zsoltinak, aki magához ölelte az ominózus oldalt. Máday szikrákat szórt a tekintetével, és úgy tűnt, komolyan elgondolkozott azon, hogy elenged-e minket."
"– Biztos nincs nálad kínai kaja? – kérdezte Zsolti.
– Miért lenne? – kérdezett vissza Macu. – És amúgy is, én japán vagyok!
– Aha, értem. És szusid van?"
"Bejgli: 5/1- apuval késő este, amikor összefutottunk a konyhában, jobban szemügyre vettük. Bökdöstük, meg villával szurkáltuk, és megállapítottuk, hogy nem él. Ez jó hír. :)"
"Virág egy hatalmas képpel lépett ki a suliból, és azonnal felénk fordította, hogy véleményezzük. Portré, Vladárról.
– Ehh – hőköltem hátra. – Ez igazán… élethű – néztem riadtan a rajzot. Komolyan, Vladár még a vászonról is engem nézett, tekintete pedig ezt sugallta: „Rentai! Felelj"."
"-Anyu? Apu? Valaki? – kiáltottam, de a ház tök sötét volt. Amúgy a „valakit” nem tudom, miért mondtam, mert tuti, hogy ha a valaki visszaszólt volna, akkor szívrohamot kapok."
"– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál
beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan."
"– Ne velem szórakozz. Mindent megtettem, hogy megfeleljek neked. Kevés? Jó. Remélem, találsz egy eszelős tekintetű bölcsészt, akivel olyan rohadtul egy hullámhosszon vagy – vágta a fejemhez
megalázóan. – Vagy ha nincs olyan, találj ki magadnak egyet! – tette hozzá, aztán keserűen
mosolyogva elsétált. Pislogás nélkül néztem, ahogy becsukódik az épületbe vezető ajtó, aztán olyan érzésem támadt, mintha ráültek volna a mellkasomra. Lehuppantam a földre, ügyet sem vetve arra, hogy mennyire hideg, a tenyerembe temettem az arcom, és kitört belőlem a zokogás."
"Vert már pofán krampusz?"
"Oké. Kiakadsz, hogy kólát iszom éjjel. Te mi a fenét eszel egykor?"
"Hogy inkább hazudtál, mint hogy egyenesen nemet mondj nekem?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése