"Máday rontott ki a suliból, és csípőre tett kézzel nézett
körbe.
Jól láttam, hogy egy diák repült el az ablak előtt? – kérdezte
dühösen.
– Persze. Az új srác volt. Clark Kent – bólintott Zsolti.
– Milyen Kent? – rázta a fejét Máday értetlenül.
– Mi csak Supermannek hívjuk. Az a beceneve. Alig bír
magával órákon. Szünetekben meg a suli előtt repked. Biztosan
őt látta – magyarázta Ricsi.
– Azt hiszitek, viccesek vagytok? – dühöngött Máday, aztán
megakadt a tekintete valamin, és azonnal betorzult a feje. –
Pósa! Mi van a füledben? Mi az a hatalmas lyuk? Te jó ég,
azonnal gyere ide!"
"Edina szemmel láthatóan megirigyelte, hogy mennyire jól elvagyunk, mert hirtelen felindulásból átült Andris mellé, aki éppen akkor gyújtott rá. A rocker kérdőn nézett rá, mire Edina megvillantotta a híres, „barátot keresek” mosolyát.
– Mi van? – kérdezte Andris nem túl finoman.
– Semmi – dobálta a haját Edina. – Arra gondoltam… – kezdte –, nincs kedved valamikor moziba menni? – tette fel a kérdést minden bevezető nélkül. Az egész társaságunk döbbenten nézett rá.
– Meghívsz? – kérdezett vissza Andris. Na, ez ütött. Mindenki felröhögött, amiért Andris ekkora bunkó.
– Hát. Nem így szokás. De mindegy, végül is állhatom a jegyeket – húzta el a száját Edina.
– Akkor jó. Robiét is? – alkudozott Andris.
– Nem! Miért jönne Robi is? – kérdezte értetlenül.
– Nélküle nem megyek – jelentette ki Andris úgy, minha ez teljesen normális reakció lenne.
Cortez éppen magához ölelt, mire Edina összehúzott szemekkel megragadta Andris karját, és maga felé fordította.
– Na? Mozi? Jöhet Robi is. –
– Zsír – vonogatta a vállát Andris.
– Örülök – fogta meg Edina a kezét, és rákulcsolta az ujjait.
[…]
– Hallgatsz metált? – nézett rá Andris összevont szemöldökkel.
– Nem, nem nagyon – ismerte be Edina. Élmény volt látni bimbózó kapcsolatuk első szárnycsapásait.
– De tré vagy – mondta a szemébe Andris. Zsoltinak ennél a beszólásnál jött ki az ásványvíz az orrán. Kinga a hátát ütögetve segített, hogy meg ne fulladjon, Edina pedig zavartan igazgatta a haját, és kínosan nevetgélt, mintha ez neki is poén lenne."
"– Na, jó, Virágnak hippi esküvője lesz, Katának horror, Kingának meg totál pszichopata – nevettem el magam.
– És neked, Reni? -kérdezte Kata, de mielőtt bármit mondhattam volna Kinga megelőzött.
– Renátának? Lássuk csak. Unalmas ruha, unalmas zene, unalmas helyszín, unott vendégek. És minden bizonnyal végigzokogná az egészet, mert Renáta az az ember, aki imád meghatódni saját magán.
– Nem igaz! Nem is sírnék! – háborodtam fel. Aztán végiggondoltam. – Jó, lehet, kicsit megkönnyezném…
– Erről beszéltem – ciccegett Kinga.
– De egyébként nincs pontos elképzelésem. Csak tudom, hogy kihez mennék hozzá.
– Biztos, hogy nem tudjuk kitalálni – fintorgott Kinga.
– Hozzá mennél Cortezhez? – mosolygott Kata.
– Ööö… Hát. Ma? Holnap? Csak mondjátok, mikor – nevettem egy hajtincsemet tegergetve.
– Istenem, ez több, mint nyálas – hőbörgött Kinga.
– Úúú. Akkor elég hosszú neved lenne – gondolkozott Virág.
– Nem-nem. Azért a nevemet nem adnám fel, és venném fel az övét.
– Ez a beszéd! – csapott Kinga egy óriásit a vállamra aminek szerintem még holnap is ott lesz a helye. – Csak ragadt rád valami az évek során a koszon kívül – mondta elismerően.
– Ilyen szép bókot sosem kaptam még – nevettem fel döbbenten."
"…Jacques a Zsoltitól kapott, feliratos pólóban (Szeretnél befogadni egy kedves francia srácot? Nem beszél, szobatiszta. Hívd ezt a számot…) ücsörgött …"
"[Kinga] – Megkérdezném Ricsit, hogy bírja, hogy a barátnője ennyire… hm, hogy is mondjam, slampos, de inkább nem, tekintettel arra, hogy egy rasztáról beszélünk, akinek a hajában eltűnt tárgyak és kisállatok is lehetnek…"
"Mivel még nem érkezett meg a tanár, odasétáltam a radiátoron ülő Cortezhez, aki valamit… olvasott. (???!!!)
– Maradj így, csinálok egy képet – álltam meg előtte, mire mosolyogva felnézett rám. – Csak vicceltem. Meglepődtem, hogy olvasol.
– Mi? Olvasok? – kérdezte döbbenten. – Tényleg! Ezek betűk! És sorok! Ne, nem bírom! – szólt tettetett ijedtséggel, és elhajította a magazint, ami szétnyílva zuhant a földre.
– Jó, csak fura volt – mondtam zavart mosollyal.
– Reni. Tudom, hogy ez neked fura – kezdte Cortez, megfogva a kezem. – És lehet, hogy ez most sokkolni fog. De azt hiszem, ideje elmondanom.
– Igen? – vigyorogtam önfeledten.
– Nem csak arról van szó, hogy tudok olvasni. Szoktam is.
– Ez tényleg sokkolt, azt hiszem, le kell ülnöm.
– Ja, gondoltam, hogy nem vagy erre felkészülve."
"– Rendben – köszörültem meg a torkom. – Arnold – mondtam, mélyen a szemébe nézve. – Szeretném, ha most elmennél, és nem is keresnél többet.
– Ha így döntesz, megértem.
– Nem – nevettem fel. – Te döntöttél így, és velem mondatod ki. Mert gyáva vagy. – Arnold válaszra nyitotta a száját, de megráztam a fejem, és gyorsan folytattam. – Sokat gondolkoztam ezen, talán többet, mint kellett volna. Köztünk nem a távolság a gond, ez csak egy jó indok. Sokkal mélyebb és összetettebb ez a dolog, és nem biztos, hogy megszeretném érteni, ahogyan te sem. Sajnálom, hogy kizártál az életedből és hogy az én életem azon része, amely igazán boldoggá tesz, téged soha nem is érdekelt. Sajnálom, hogy nem osztottad meg velem, hogy van barátnőd, és ide sem hoztad el ma, hogy bemutasd nekem, pedig szívesen megismertem volna. Talán gyerekes, hogy szalagavatón keringőzöm, de közel sem annyira, mint a te viselkedésed. Sajnálom, hogy csalódtál bennem, nem tudom miért, de biztos megvan az oka, csak igazából engem már nem érdekel, mert nem szeretnék megfelelni neked. Sokszor hangoztattad, hogy te csak nekem akarsz jót és hogy te vagy az egyetlen barátom, miközben megpróbáltál irányítani és elűzni a környezetemből azokat, akik valóban úgy szeretnek ahogy vagyok. Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább. Már mondtam, hogy bármit elfogadok tőled, csak azt nem, ha Cortezt bántod. Nem tudod megállni, én pedig nem akarom hallani. Ezt a reakciómat azzal magyarázhatod, amivel akarod, minősítheted, lesajnálhatod, ítélheted gyerekesnek, de ha meghallgatod az én indokomat, akkor talán megérted, hogy ez egyszerűbb. Szeretem őt, és nem viselem el, ha rosszat mondanak rá. Ennyi. Az pedig, hogy én mekkorát estem a szemedben? Erre nem tudok mit mondani. Sajnálom. De talán sosem voltam olyan, amilyennek láttál. Sok sikert kívánok a Sorbonnehoz, és tiszta szívből kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnéd,és őszintén örülök Chloénak, nagyszerű lány lehet, ha boldoggá tesz téged – fejeztem be a monológomat, aztán odahajoltam Arnoldhoz, és adtam neki két puszit."
"– A héten a következők történtek… – kezdte
Nos, igen. Volt mit megbeszélnünk. Rágó ragadt a tanári székre. Senki nem tudott az esetről. Karcsi zokniban rohangált az iskolában, mert eltűnt a cipője. Végül a cipőfűzőkkel összekötve a Jeanne d'Arc – szobor nyakába akasztva lett meg. Nem, Zsolti nem tudta, hogy miről van szó. Dehogy tudta. A sulirádiósokra számtalan panasz érkezett, amiért durva, trágár zenéket játszottak. Ricsi állította, hogy semmi köze ahhoz, hogy Gáborék mit játszanak… Megint eltűntek a kréták, a gondnok szerint nálunk extrém fogyás tapasztalható. Andris és Robi közölték, hogy ők semmiről nem tudnak, és nem, nincs otthon nekik már több dobozzal, dehogyis! A jegyek lesújtóak, a szaktanárok órai evésről és feleselésről panaszkodtak, és Haller mindenképp tudni akarta, hogy hol voltunk szerdán, ötödik óra elején, mert Gondos állítja, hogy senki nem ment órára. A fiúk meg állították, hogy ott voltunk időben, a tanárnő nem jött. Ehhez hozzátartozik, hogy Zsolti találta ki, hogy bújjunk el. Persze mi nem ellenkeztünk."
"– Reni problémás? – kérdezte a nő hitetlenül.
– Nagyon – bólogatott anyu szomorúan. Én ekkor a salátából kaptam be egy falatot, és ártatlan bociszemekkel pislogtam a vendégekre.
– Nem úgy néz ki – mondták szinte egyszerre.
– A minap este kilógott a ház elé, hogy a barátjával találkozzon! – panaszolta anyu, amolyan „ ez hallatlan" stílusban.
– A mi lányunk a nyáron azt mondta, „majd jövök". Gondoltuk pár óra múlva. Öt nappal később jelent meg. Valami fesztiválon volt. Na, az problémás – mesélte idegesen apu kollégája. Anyu és apu kérdőn összenéztek, és szerintem konstatálták, hogy a két eset valóban nem ugyanaz… Szerintem sem. :)"
"(…) Ricsi pedig Virágot vigasztalta, és szidta a második világháborút, amiért az kiakasztja a barátnőjét."
"A Facebook pörgött, Virág annyi mindent posztolt, hogy semmi mást nem láttam, csak „édi” kiskacsát valami videóban (?), ezer lájkolást, csatlakozott mindenféle eseményhez (például olyanhoz is, ami Ausztráliában lesz, holnap…), plusz magához adott egy halom új embert. Aztán Ricsit láttam a falán, a következő üzenettel: „Emó, fogalmam sincs, kik ezek, de töröld ki őket, mert egy-kettőt pofán verek. Még1szer mondom, azokat add magadhoz, akiket tényleg ismersz!!!” Virág már kommentálta is, hogy „úúú, bocsi, nem tudtam”. Ricsi kommentje: „jó, azért szólok. Töröld”. Virág kommentje: „oki. Már törlöm is. Azt a bácsit is?” Ricsi üzenete: „WTF??? Emó, lépjél ki, belépek a tieddel. Majd én rendet rakok. Bácsi? Az agyam eldobom. Na, lépjél kifele. ”"
"– Tizenkettő bé! Miért hallok panaszt rátok a második héten? – kérdezte szigorúan.
– Mert az első hét csak két nap volt – felelte Zsolti sajátosan."
"Cortez a padján ült és a telefonjával szórakozott, én meg odaálltam elé, mire fél karral átölelt.
– Minek öltözzek be pénteken? -kérdeztem.
– Majd kitalálom -legyintett.
– Helyettem? De hát.. -néztem furán.
– Reni, nem láttál horrorokat, és utoljára mondom, a Harry Potter sem az.
– Jó, de azért ijesztő, nem? -próbálkoztam.
– Nem. Bízd rám a halloweent – húzott magához, én pedig mosolyogva megvontam a vállam. Akkor is félelmetes néha a Harry Potter. :)"
"– Hát. Van egy kis gáz. [Cortez]
Rendben. Ő egy nyugodt srác, ritkán ideges, általában mindent nagyon jól kezel, ha ő azt mondja „van egy kis gáz”, akkor tulajdonképpen világvége van."
"– Nem jöhetsz velem a bölcsészkarra! – feleltem totál hitetlenül.
– Mer? Nem mindegy, hogy vegyész vagy bölcsész? Francot érdekli, hogy milyen „ész” leszek. Valamelyik – mondta.
– Látod Ricsi. Ez az ami te biztosan nem lehetsz. Valamilyen „ész” – szólt oda hozzánk Kinga aki közben Dave iPadjét fogta az ölében, és a blogját írta, aminek heti témája a „bántalmazott nők, akik nem merik elmondani, mi történik velük otthon, a zárt ajtók mögött”.
– Menj már! – szólt rá Ricsi röhögve. – Lehetek „ész”.
– Ja. Pen-ész. – jutott Zsolti eszébe."
"Utolsó óra után fáradtan mentünk át az olvasókörre. A könyvtárban Kardos közölte, hogy ma Shakespeare leghíresebb szonettjéről fogunk beszélgetni.
– Ki tudja, melyik az? – kérdezte.
– A leghíresebb – felelte Zsolti.
– Nagy Zsolt, ha nem veszed komolyan, akkor ki lehet fáradni. Tessék, Reni!
– A 75. – mondtam halkan.
– Bizony. Esetleg felolvasnád a többieknek? Gyere ki nyugodtan – biztatott, én pedig felálltam az első sorból, és zavartan kimentem az asztalhoz. Összetalálkozott a tekintetem Katáéval, aki mosolyogva bólintott, én pedig vettem egy nagy levegőt, és a tanárra néztem.
– Tessék, itt a könyv – nyújtotta felém Kardos.
– Köszönöm, de… Tudom kívülről.
Kardos felvont szemöldökkel biccentett, én pedig megköszörültem a torkom, és kerestem egy biztos pontot, hogy végig azt nézzem, mielőtt belesülnék. Cortez volt az. Természetesen.
– „ Az vagy nekem, mi testnek a kenyér…” – kezdtem, mire Cortez a tenyerébe fogta telefonját, és a zsebébe süllyesztette.
Tizennégy sor (természetesen, mivel szonett), mégis többnek tűnt, talán mert én mondtam fel vagy mert végig Cortez szemébe néztem. Mikor az utolsó sor is elhangzott, hirtelen csönd lett; üresnek és nagyon nagynak hatott a hangom nélkül a tér.
– Köszönöm szépen, Reni – bólintott büszkén Kardos. Zavartan beletúrtam a hajamba és visszaültem a helyemre.
– Hát, ez egész jó volt. – ismerte be Zsolti. – Ez a Billy tudott valamit – tette hozzá.
– Nagy Zsolt, kérhetem, hogy ne becézd Shakespeare-t? Köszönöm – nézett rá unottan Kardos.
– Melyik volt ez? – kérdezte Dave.
– A 75. – ismételtem.
– Köszi, guglizom – húzogatta a mobilja kijelzőjét.
– Örülök, hogy tetszett. Ki tudja megmondani, miről szólt? – kérdezte Kardos.
– Egyértelműen a fogyókúráról. Valaki éhes, és kenyeret akar enni – közölte Zsolti.
– Hülye, az metafora. Mintha azt mondaná: az vagy nekem, mint Dave-nek az iPad… – szólt rá Dave.
– Ohóóóó! – kapkodta a fejét Kardos. – Felmayer tudja, mi az a metafora?
– Igen, tudom – felelte büszkén.
– Nagyszerű. Tehát akkor neked mit mondott ez a szonett? – kérdezte a tanár. Dave összefoglalta, zhogy számára mit jelentett, de Ricsi beleszólt, hogy ne vonja bele mindenbe az iPhone-t, mert „Sékszpír” tuti Blackberrys lett volna. Ezen Dave felháborodott, úgyhogy a beszélgetés kezdett elmenni kicsit másfelé, Kardos pedig döbbenten hallgatta őket, és úgy döntött, nem szól bele, mert megtörtént az, ami még soha. Az osztályunk balhés tagjai Shakespeare-en vitatkoztak. Whoa.
Olvasókör végén (a vita úgy zárult, hogy Shakespeare biztosan apple-ös lenne) bevártuk Virágot, aki összefestékezve jött meg a rajzszakkörről.
– Milyen volt az olvasó? – érdeklődött kedvesen.
– Zsír. Emó, tanultam valami romantikus cuccot. Elmondom, jól figyelj – kezdte Ricsi.
– Úúú, de jó – vigyorgott Virág boldogan.
– „Koldus-szegény királyi gazdagon, szomjan halok.”
– Ez télleg' szép volt – bólogatott Virág.
– Ööö.. – nevettem el magam. – Ez nem egészen így van. Nem költheted át! – fogtam a fejem.
– Ren, Sékszpírt idézek, ez már így is durva.
– Igaz. Csak idéznéd pontosan."
"– Figyelj! Ne akadj ki azon, amit mondani fogok – kezdte. Ezt nem ígérhettem meg, de némán bólintottam, és feszülten figyeltem rá. – A szüleim eléggé ráálltak a témára, hogy kint tanuljak tovább – mondta emelt hangon, mégis alig hallottam, mert a füleben dobogó vér olyan fülsüketítően hangosnak hatott, hogy leginkább a szájáról olvastam le, amit mondott. És csak reméltem, hogy félreolvastam. De nem.
– Mi? – nyögtem ki nagy nehezen, és ez volt az első reakcióm. – Mármint? Hol kint? Amerikában? – néztem rá döbbenten.
– Ja – biccentett.
Abban az esetben, ha a kezünkben tartott Hemingway összes kicsúszik az elernyedt karunkból és hangos puffanással esik a földre, nagy esély van arra, hogy az egész könyvesbolt felénk fordul. Cortez lehajolt és felvette a kötetet, aztán körbenézett „vége a műsornak, csak leesett egy könyv” pillantással, mire a vásárlók folytatták a nézelődést. Én meg pislogás nélkül álltam, és a hallottakat próbáltam felfogni.
– Ezt miért nem mondtad el nekem?
– Mert volt elég bajod – mosolyodott el kedvesen, én meg a szavai hallatán konkrétan idegrohamot kaptam.
– Volt elég bajom? Nem, nem volt! Hülye szakok között vaciláltam, hetekig ezen ment a téma, pedig olyan egyértelmű volt!! Te pedig miattam mentél Vladárhoz, végighallgattad a szenvedésem, miközben azt várják tőled, hogy jövőre elköltözz egy másik kontinensre??? – meredtem rá idegesen.
– Fontos volt, hogy eldöntsd hová felvételizel!
– Cortez, ha rólad van szó, akkor tudod, mennyire érdekel a felvételi? És az egyetem? És bármi? Semennyire! Már most utálok mindent, ami jövő május után történik majd!
– Oké. Gyere ide – húzott magához, és átölelt, én meg ahogy a vállába fúrtam az arcom, azonnal elbőgtem magam. – Nem lesz semmi gáz simogatta meg a hajam, miközben megállás nélkül patakzottak a könnyeim.
– Minden rendben? – állt meg mellettünk egy eladó, és ahogy ránéztem a szétbőgött fejemmel, döbbenetet fedeztem fel az arcán.
– Persze. Csak nagyon szereti Hemingwayt. Mindig meghatja – legyintett Cortez, én pedig sírva elnevettem magam. Az eladónő furán nézett ránk, aztán amolyan „ ez biztos őrült” vállrándítással tovább ment, mi pedig a pénztárhoz sétáltunk."
"-Tanár úúúr – lóbálta a kezét Ricsi .
– Tessék ?
– Én kimaradtam .
– Ó, elnézést . Idegen nyelv ?
– Francia , a választottam meg infó – kiáltotta .
– Nem , a választottad már be van írva .
– Mi ? – hőkölt hátra Ricsi , és hintázás közben majdnem hátraesett a székkel .
– Itt az áll , hogy kémia – olvasta fel az ofő . Az egész osztály felröhögött , Ricsi pedig összeráncolt szemüldökkel meredt maga elé .
– Ez valami szivatás – nézett körbe , minthacsak arra várna , valaki ismerje be a poént . Viszont azért ennyire rossz humora senkinek nincs .
– Nem , Gondos tanárnő felkeresett , és azt mondta , megbeszélte .
– Kivel ?Mer ' velem nem, az tuti – felelte Ricsi ,és kezdett ideges lenni .
– Nos, A tanárnő megbeszélte , hogy mivel te vagy a legjobb diákja , mindenképp fontosnak tartaná a kémia éretségire való jelentkezésed .
– Na, ebből egy szót se értettem . MI VAN ? – kapott dürohamot – Kivel beszélte meg ?
– A családoddal – mondta Haller halkan . Rics arca lefehéredett .
– Most ezt nem értem – forgolódott Virág kétségbeesetten. – Miért nem választhatja az infót ?
– Mert már a kémiát választotta – mondta Haller .
– De azt mondja , nem választotta – szólt közbe Cortez .
– Richárd , egy pillanatra kifáradnál ? – köszörülte meg a torkát Haller . Ricsi feltápászkodott, és a tanár után kiment a teremből , majd becsukta maga mögött az ajtót .
Természetesen egy pillanat alatt mindenki felpattant , és az ajtóhoz nyomultunk fülelni .
– Hallasz valamit ? – kérdezte Kinga Dave-et .
– Zsolti lihegését – szólt idegesen – Menj már arrébb – lökte félre .
A folyosón elhangzott beszédből semmit nem hallottunk , viszont amikor nyílt az ajtó , Haller tizenegy embert talált az ajtóban ."
"-Tanár báá – kurjantotta Robi .
– Tessék ?
– Mi lesz a plakáttartókkal ? Hozhatunk posztert ?
– Persze – biccentett Haller, de nem is nagyon figyelt a kérdésre , mert a naplóban számolt valamit .
– Akármit tehetünk bele? – kérdezte Andris .
– Hogyne -mondta Haller szórakozottan .
– Bikinis nők Harley Davidsonon ? – próbálkozott Robi .
– Persze , hogyne – felelte Haller , nem is hallva a kérdést .
– Na jó . Az ofő nem figyel ránk . Ez tény – jelentette ki Zsolti csalódottan – Lépjünk le – állt fel , és komolyan elkezdett pakolni ."
"Gábor üzenete: (…) És Jacques azt mondja, adjam át, hogy üdvözöl.
Reni üzenete: Miért van nálad Jacques?
Gábor üzenete: Ma nálunk alszik.
Reni üzenete: Uh. Még mindig haragszanak a szülei?
Gábor üzenete: Hát. Nem beszélnek vele.
Reni üzenete: És hogy van Jacques?
Gábor üzenete: Most éppen jól. Bánatában csinált egy citromtortát. Baromi jó lett. Ha dühös, sokkal krémesebb lesz az állaga.
Reni üzenete: :D Hé! A citromtortájából nekem is jár. Megállapodtunk.
Gábor üzenete: Hagyunk egy szeletet.
Reni üzenete: Rendben. Akkor sziasztok. És mondd meg Jacques-nak, hogy fel a fejjel.
Gábor üzenete: Itt olvassa, amit írsz. És most nekem magyaráz. Most még jobban magyaráz. Most megkért, hogy ne írjam, amit mond. Most már lökdös. Most rám szólt, hogy ne mondjam el, hogy lökdös. Most azzal fenyegetőzik, hogy kinyomja a gépem. Most már franciául hadar, egy szavát sem értem.
Gábor kijelentkezett. :)"
"Már egy ideje a suli előtt ácsorogtunk , amikor a többiek döbbenten felröhögtek , mire én is odakaptam a fejem .
– Hallod ! Zsák húzta , ezt nem hiszem el ! – kapott a szája elé Zsolti .
– Mit ? – forgolódtam . Aztán megláttam .
Francia osztálytársunk lassan sétált a suli felé a napsütésben , és visszamosolygott az őt néző emberekre . Nem fogok hazudni . Csupán egy térdig érő fürdősotot viselt , nyakában pedig színes törülköző lógott . Szemét napszemüveg takarta , kezében focilabda .
-Oké , valaki mondja el , hogy pontosan mi történik – kértem riadtan , mert attól tartottam , Jacques egyszerűen megőrült .
– Úgy látszik , Zsák barátunk mára szánta a saját balhéját -röhögött Ricsi , majd ujjait a szájába dugta , és őrült füttyögésbe kezdett . És akkor megértettem . Jacques borítékjában mibden bizonnyal az volt , hogy jöjjön így suliba , és mivel az időjárás kezd romlani , az utolsó nyári napokon szerette volna véghezvinni a tervét . A döbbenetből fel kellett ocsúdnom , merthogy én vagyok a fotós . Egy pillanat alatt kirántottam a táskámból a fényképezőgépem (na , nem mintha nem készült volna ezer kép mobilokkal ) , és készítettem a fotókat .Jacques mosolyogva intett nekünk , aztán felsétált a lépcsőn , és belépett a suliba . Mi pedig azonnal követtük , mert erről nem akartunk lemardni . A portás pislogás nélkül nézte , ahogyan a sortot viselő diák átmegy az aulába . Máday a Jeanne d'Arc – szobor mellett állva éppen az egyikkilencedikes lányt (Gabit) osztotta , amiért lila körömlakkal volt kifestve a körme , amikor a bejárat felé pillantott . És tátva maradt a szája . Mádayt nehéz meglepni , de erre azért ő sem számított .
-Bonjour ! – köszönt kedvesen Jacques, és ügyet sem vetve az őt bámuló diákokra , továbbsétált .
-Chatelain – ordította Máday , amikor némileg magához tért a sokkból , de addigra Jacques már elérte az udvarra vezető ajtót , és kilépett . A diákoknak több se kellett , mindenki utánaindult , így Máday is csak tolongott a nagy tömegben , pedig gyanítom , ő elsőként szeretett volna a nyomába eredni . Az udvarra kiérve még mindig folyamatosan fényképeztem , Jacquespedig a pad mellé lépve egy megfelelő helyet választott a füvön , ráérősen leterítette a törülközőjét, és kifeküdt napozni . Mindenki szakadt a röhögéstől , az ablakokban megjelentek azok a diákok , akik egyébként a termekben voltak , de a hangzavarra felfigyeltek , úgyhogy ők is húúú-ztak meg tapsoltak .Jacques pedigcsak napozott.
-Mi a bánat folyik itt ? -tört utat magának Máday -Chatelain , ez nem a francia Riviéra , mégis mit képzelsz magadról ?- lépett mellé az ig. helyettes , és totál kiakadva nézett le rá . Jacques napellenzőként a homlokára tette a kezét , és kissé megemelte a fejét , hogy lássa , ki takarja el a napot . Aztán megkérte Mádayt ,hogy álljon kicsit arréb .
-Ebből elég lesz ! Jacques Chatelein ! Neked teljesen elment az eszed ???-ordította – Kelj fel !
-Non – ráztameg a fejét Jacques .
-Nem mondom még egyszer – hajolt le Máday , megragadta a törülköző sarkát , és elkezdte kirángatni alóla.
-Mi a …-lépett mellém Kinga-Ah .A küldetés – jött rá egy pillanat alatt . – Vajon ki volt az az idióta , aki ezt kitaláta ?-Mindketten Zsoltifelé felé néztünk .
-A fenébe , lánynak szántam ezt a feladatot. Mindegy , így se rossz . Nézd , Máday hogy rángatja . Muhahaa! – magyarázta Davenek.
Miért nem lepődtünk meg , hogy Zsolti volt az ötletgazda ? Az egész suli az udvarra koncentrált , és óriási röhögéstől meg füttyögéstől zengett az egész környék .Végül Máday nyert , aki egy határozott mozdulattal kirántotta Jacques kezéből a törölközőt . Gondolván , ezennel vége a bulinak . Csakhogy ekkor Jacques felkapta a focilabdát , és dekázni kezdett vele .
– Ez őrület ! – tárta szét a karját tanácstalanul Máday . – Chatelain , kihúzod a gyufát ! Azonnal menj az irodámba !
-Non ! – rázta meg a fejét , és tovább labdázott .
-Ebből baj lesz – suttogtam és kezdtem kicsit megrémülni .
-Mi folyik itt ? – ért ki az udvarra Vladár ."
"Cortez üzenet: ?
Na, ezen meglepődtem, úgyhogy gyorsan visszaírtam.
Reni üzenete: Rejtve vagy?
Cortez üzenete: persze.
Reni üzetene: :)
Cortez üzenete: Mit csinálsz?
Reni üzenete: Katával, Virággal, Jacques-kal és Dave-vel beszélek. Várj, most ugrott be Zsolti ablaka is. Küldött egy linket.
Cortez üzenete: Ne nyisd meg.
Reni üzenet: Miért?
De akkor már késő volt. Mert rákattintottam. Zsolti valami hülye oldalt küldött, amin valami természetkép volt, majd hirtelen átváltott az Ördögűző képére, és egy őrületeset sikoltott. Be volt dugva a fülembe a fülhallgató, így majd' szívrohamot kaptam, annyira megijedtem. Akkorát ugrottam, hogy kis híján leestem a székről, ráadásul úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem, kidobog a helyéről. Kirántottam a fülhallgatót a gépből, és félredobtam, majd a fülemet fogva próbáltam lenyugodni kicsit.
Reni üzenete: Uhhh.
Cortez üzenete: Mondtam… Jól vagy?
Reni üzenete: Nem. Megijedtem. Nagyon. :( :( :(
Cortez üzenete: :) Léptem Entourage-t nézni.
Reni üzenete: Oké, én meg beszélek Zsoltival.
Cortez üzenete: Hajrá.
Cortez kilépett.
Én pedig még mindig kissé remegve kattintottam Zsolti nevére.
Reni üzenete: Ez gonosz volt! Tudod, hogy megijedtem?!
Zsolti üzenete: Muhahahahaha! Azért küldtem.
Reni üzenete: :(
Zsolti üzenete: Naaaaaa.
Reni üzenete: :)
Zsolti üzenete: Na, azért.
Miközben Zsoltival írogattunk egymásnak, hallottam a kamerán át, hogy Virág dudorászik (YouTube-videókat nézett), aztán megszólalt.
– Zsolti küldött valamit.
– Nee, ne nyisd meg! – mondtam azonnal. Késő volt. Odakattintottam, és láttam Virágot a kamerában. Koncentrált, mosolygott, aztán eltorcult az arca a rémülettől.
– Wááááááááááááááááááááááááá! – sikoltott torkaszakadtából.
– Zárd be! Zárd már be! – kiáltottam.
A következő pillanatban apu rontott be a szobámba falfehér arccal.
– Mi történt? – kérdezte.
– Semmi, Virág volt – hadartam.
– Mi történt Virággal? – hajolt le apu a géphez.
– Csókolom – köszönt Virág még mindig remegő hangon.
– Csak megijedt. Egy honlaptól – magyarázkodtam.
– Jól vagy, Virág? – nézett apu a kamerába, miközben Claude Bukowski még mindig ugatott.
– Ühüm – bólintott nem túl meggyőzően. – Úúúúúristen, de megijedtem – fújta ki magát."
"Végül csak négyen maradtunk, Ricsi, Virág, Cortez és én, miközben a suliból az utolsó diákok siettek ki, és eltűntek a környékről.
– Juj, de akkor hol együnk? – töprengett Virág gondterhelten, én pedig mosolyogva megvontam a vállam, aztán Cortez egyszer csak elengedte a kezem.
– A francba – mondta, én pedig, követve a tekintetét, a sarok felé néztem. Ahol egy autó parkolt, mellette egy férfi és egy nő állt, mindketten felénk fordultak..
– Mi az? – kérdezte Ricsi, én pedig annyira beleharaptam a számba, hogy éreztem a fémes ízt, ahogyan egy kicsit megeredt a vérem. Tudtam, hogy kik azok, mondania sem kellett, Cortez szülei álltak a sulinál, és rá vártak.
– Oké, kísérjétek haza Renit- szólt oda Ricsinek, aki nem kérdezett többet, csak idegesen bólintott.
– Nem, várj. Szeretnék veled menni motyogtam riadtan, mire Cortez visszafordult hozzám, és megrázta a fejét.
– Komolyan. Eszedbe ne jusson – mondta, és mivel még soha nem láttam ilyennek, ösztönösen bólintottam, és remegő gyomorral néztem, ahogyan Cortez odasétál hozzájuk.
Csupán pár szót váltottak, végül Cortez elővette a kocsikulcsát, és a saját autója felé indult, a szülei pedig néhány pillanatig még felénk néztek (nem volt túl kellemes), aztán beszálltak, és elhajtottak.
– Kik voltak ezek? – kérdezte Virág.
– Cortez szülei – suttogtam erőtlenül.
– Juj. Még sosem láttam őket. Miért jöttek? – nézett ránk rosszat sejtve. Találkozott a tekintetem Ricsiével, aki idegesen rágózott.
– Cortezért – felelte Ricsi helyettem, én pedig lesütöttem a szemem, és úgy éreztem, mindjárt elbőgöm magam."
"Megálltunk a kapunk előtt, és miután Justine elköszönt és bement a házba, én szembefordultam Cortezzel, miközben a kifújt levegő fehér ködként szállt fel és oszlott szét a sötétben.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Aha.
– Egész jól sikerült, nem? – erőltettem mosolyt az arcomra.
– Ja, nem volt rossz – bólintott szórakozottan.
– Tudom, hogy rosszul jött ki az egész, de azért örülök, hogy itt voltál – ismertem be.
– Tudom – mosolyodott el.
– Volt egy kis déja vu érzésem… – mondtam, a két évvel ezelőtti szilveszterre gondolva.
– Azért ez most jobb volt.
– Annak is megvolt a maga hangulata. Amúgy… Ha akkor el tudsz érni telefonon… és beszélünk… szerinted mi történt volna? – kérdeztem zavartan.
– Semmi.
– Gondolod?
– Biztos vagyok benne. Túl sok volt a zavaró tényező. Sehogy nem jött volna össze."
"És hogy mi volt a lapomon? Nos. Khm. „Bónusz szerenád saját költeménnyel annak a tanárnak, akivel a legrosszabb a kapcsolatom.” Gondolom, ez Zsolti ötlete volt, nyílván azt remélte, hogy kihúzza magának, és megint költhet Mádaynak valami szépet. Aha. Tök jó. Csakhogy én húztam ki.Én. És nekem kell majd énekelnem. Hogy kinek? Na, kinek? Vladárnak. Áááá."
"– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy."
"[Virág] – Jó. Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos, hogy… nekem… jaj. Szóval prosztatagyulladásom van – mondta ki. Én mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor."
"
körbe.
Jól láttam, hogy egy diák repült el az ablak előtt? – kérdezte
dühösen.
– Persze. Az új srác volt. Clark Kent – bólintott Zsolti.
– Milyen Kent? – rázta a fejét Máday értetlenül.
– Mi csak Supermannek hívjuk. Az a beceneve. Alig bír
magával órákon. Szünetekben meg a suli előtt repked. Biztosan
őt látta – magyarázta Ricsi.
– Azt hiszitek, viccesek vagytok? – dühöngött Máday, aztán
megakadt a tekintete valamin, és azonnal betorzult a feje. –
Pósa! Mi van a füledben? Mi az a hatalmas lyuk? Te jó ég,
azonnal gyere ide!"
"Edina szemmel láthatóan megirigyelte, hogy mennyire jól elvagyunk, mert hirtelen felindulásból átült Andris mellé, aki éppen akkor gyújtott rá. A rocker kérdőn nézett rá, mire Edina megvillantotta a híres, „barátot keresek” mosolyát.
– Mi van? – kérdezte Andris nem túl finoman.
– Semmi – dobálta a haját Edina. – Arra gondoltam… – kezdte –, nincs kedved valamikor moziba menni? – tette fel a kérdést minden bevezető nélkül. Az egész társaságunk döbbenten nézett rá.
– Meghívsz? – kérdezett vissza Andris. Na, ez ütött. Mindenki felröhögött, amiért Andris ekkora bunkó.
– Hát. Nem így szokás. De mindegy, végül is állhatom a jegyeket – húzta el a száját Edina.
– Akkor jó. Robiét is? – alkudozott Andris.
– Nem! Miért jönne Robi is? – kérdezte értetlenül.
– Nélküle nem megyek – jelentette ki Andris úgy, minha ez teljesen normális reakció lenne.
Cortez éppen magához ölelt, mire Edina összehúzott szemekkel megragadta Andris karját, és maga felé fordította.
– Na? Mozi? Jöhet Robi is. –
– Zsír – vonogatta a vállát Andris.
– Örülök – fogta meg Edina a kezét, és rákulcsolta az ujjait.
[…]
– Hallgatsz metált? – nézett rá Andris összevont szemöldökkel.
– Nem, nem nagyon – ismerte be Edina. Élmény volt látni bimbózó kapcsolatuk első szárnycsapásait.
– De tré vagy – mondta a szemébe Andris. Zsoltinak ennél a beszólásnál jött ki az ásványvíz az orrán. Kinga a hátát ütögetve segített, hogy meg ne fulladjon, Edina pedig zavartan igazgatta a haját, és kínosan nevetgélt, mintha ez neki is poén lenne."
"– Na, jó, Virágnak hippi esküvője lesz, Katának horror, Kingának meg totál pszichopata – nevettem el magam.
– És neked, Reni? -kérdezte Kata, de mielőtt bármit mondhattam volna Kinga megelőzött.
– Renátának? Lássuk csak. Unalmas ruha, unalmas zene, unalmas helyszín, unott vendégek. És minden bizonnyal végigzokogná az egészet, mert Renáta az az ember, aki imád meghatódni saját magán.
– Nem igaz! Nem is sírnék! – háborodtam fel. Aztán végiggondoltam. – Jó, lehet, kicsit megkönnyezném…
– Erről beszéltem – ciccegett Kinga.
– De egyébként nincs pontos elképzelésem. Csak tudom, hogy kihez mennék hozzá.
– Biztos, hogy nem tudjuk kitalálni – fintorgott Kinga.
– Hozzá mennél Cortezhez? – mosolygott Kata.
– Ööö… Hát. Ma? Holnap? Csak mondjátok, mikor – nevettem egy hajtincsemet tegergetve.
– Istenem, ez több, mint nyálas – hőbörgött Kinga.
– Úúú. Akkor elég hosszú neved lenne – gondolkozott Virág.
– Nem-nem. Azért a nevemet nem adnám fel, és venném fel az övét.
– Ez a beszéd! – csapott Kinga egy óriásit a vállamra aminek szerintem még holnap is ott lesz a helye. – Csak ragadt rád valami az évek során a koszon kívül – mondta elismerően.
– Ilyen szép bókot sosem kaptam még – nevettem fel döbbenten."
"…Jacques a Zsoltitól kapott, feliratos pólóban (Szeretnél befogadni egy kedves francia srácot? Nem beszél, szobatiszta. Hívd ezt a számot…) ücsörgött …"
"[Kinga] – Megkérdezném Ricsit, hogy bírja, hogy a barátnője ennyire… hm, hogy is mondjam, slampos, de inkább nem, tekintettel arra, hogy egy rasztáról beszélünk, akinek a hajában eltűnt tárgyak és kisállatok is lehetnek…"
"Mivel még nem érkezett meg a tanár, odasétáltam a radiátoron ülő Cortezhez, aki valamit… olvasott. (???!!!)
– Maradj így, csinálok egy képet – álltam meg előtte, mire mosolyogva felnézett rám. – Csak vicceltem. Meglepődtem, hogy olvasol.
– Mi? Olvasok? – kérdezte döbbenten. – Tényleg! Ezek betűk! És sorok! Ne, nem bírom! – szólt tettetett ijedtséggel, és elhajította a magazint, ami szétnyílva zuhant a földre.
– Jó, csak fura volt – mondtam zavart mosollyal.
– Reni. Tudom, hogy ez neked fura – kezdte Cortez, megfogva a kezem. – És lehet, hogy ez most sokkolni fog. De azt hiszem, ideje elmondanom.
– Igen? – vigyorogtam önfeledten.
– Nem csak arról van szó, hogy tudok olvasni. Szoktam is.
– Ez tényleg sokkolt, azt hiszem, le kell ülnöm.
– Ja, gondoltam, hogy nem vagy erre felkészülve."
"– Rendben – köszörültem meg a torkom. – Arnold – mondtam, mélyen a szemébe nézve. – Szeretném, ha most elmennél, és nem is keresnél többet.
– Ha így döntesz, megértem.
– Nem – nevettem fel. – Te döntöttél így, és velem mondatod ki. Mert gyáva vagy. – Arnold válaszra nyitotta a száját, de megráztam a fejem, és gyorsan folytattam. – Sokat gondolkoztam ezen, talán többet, mint kellett volna. Köztünk nem a távolság a gond, ez csak egy jó indok. Sokkal mélyebb és összetettebb ez a dolog, és nem biztos, hogy megszeretném érteni, ahogyan te sem. Sajnálom, hogy kizártál az életedből és hogy az én életem azon része, amely igazán boldoggá tesz, téged soha nem is érdekelt. Sajnálom, hogy nem osztottad meg velem, hogy van barátnőd, és ide sem hoztad el ma, hogy bemutasd nekem, pedig szívesen megismertem volna. Talán gyerekes, hogy szalagavatón keringőzöm, de közel sem annyira, mint a te viselkedésed. Sajnálom, hogy csalódtál bennem, nem tudom miért, de biztos megvan az oka, csak igazából engem már nem érdekel, mert nem szeretnék megfelelni neked. Sokszor hangoztattad, hogy te csak nekem akarsz jót és hogy te vagy az egyetlen barátom, miközben megpróbáltál irányítani és elűzni a környezetemből azokat, akik valóban úgy szeretnek ahogy vagyok. Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább. Már mondtam, hogy bármit elfogadok tőled, csak azt nem, ha Cortezt bántod. Nem tudod megállni, én pedig nem akarom hallani. Ezt a reakciómat azzal magyarázhatod, amivel akarod, minősítheted, lesajnálhatod, ítélheted gyerekesnek, de ha meghallgatod az én indokomat, akkor talán megérted, hogy ez egyszerűbb. Szeretem őt, és nem viselem el, ha rosszat mondanak rá. Ennyi. Az pedig, hogy én mekkorát estem a szemedben? Erre nem tudok mit mondani. Sajnálom. De talán sosem voltam olyan, amilyennek láttál. Sok sikert kívánok a Sorbonnehoz, és tiszta szívből kívánom, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnéd,és őszintén örülök Chloénak, nagyszerű lány lehet, ha boldoggá tesz téged – fejeztem be a monológomat, aztán odahajoltam Arnoldhoz, és adtam neki két puszit."
"– A héten a következők történtek… – kezdte
Nos, igen. Volt mit megbeszélnünk. Rágó ragadt a tanári székre. Senki nem tudott az esetről. Karcsi zokniban rohangált az iskolában, mert eltűnt a cipője. Végül a cipőfűzőkkel összekötve a Jeanne d'Arc – szobor nyakába akasztva lett meg. Nem, Zsolti nem tudta, hogy miről van szó. Dehogy tudta. A sulirádiósokra számtalan panasz érkezett, amiért durva, trágár zenéket játszottak. Ricsi állította, hogy semmi köze ahhoz, hogy Gáborék mit játszanak… Megint eltűntek a kréták, a gondnok szerint nálunk extrém fogyás tapasztalható. Andris és Robi közölték, hogy ők semmiről nem tudnak, és nem, nincs otthon nekik már több dobozzal, dehogyis! A jegyek lesújtóak, a szaktanárok órai evésről és feleselésről panaszkodtak, és Haller mindenképp tudni akarta, hogy hol voltunk szerdán, ötödik óra elején, mert Gondos állítja, hogy senki nem ment órára. A fiúk meg állították, hogy ott voltunk időben, a tanárnő nem jött. Ehhez hozzátartozik, hogy Zsolti találta ki, hogy bújjunk el. Persze mi nem ellenkeztünk."
"– Reni problémás? – kérdezte a nő hitetlenül.
– Nagyon – bólogatott anyu szomorúan. Én ekkor a salátából kaptam be egy falatot, és ártatlan bociszemekkel pislogtam a vendégekre.
– Nem úgy néz ki – mondták szinte egyszerre.
– A minap este kilógott a ház elé, hogy a barátjával találkozzon! – panaszolta anyu, amolyan „ ez hallatlan" stílusban.
– A mi lányunk a nyáron azt mondta, „majd jövök". Gondoltuk pár óra múlva. Öt nappal később jelent meg. Valami fesztiválon volt. Na, az problémás – mesélte idegesen apu kollégája. Anyu és apu kérdőn összenéztek, és szerintem konstatálták, hogy a két eset valóban nem ugyanaz… Szerintem sem. :)"
"(…) Ricsi pedig Virágot vigasztalta, és szidta a második világháborút, amiért az kiakasztja a barátnőjét."
"A Facebook pörgött, Virág annyi mindent posztolt, hogy semmi mást nem láttam, csak „édi” kiskacsát valami videóban (?), ezer lájkolást, csatlakozott mindenféle eseményhez (például olyanhoz is, ami Ausztráliában lesz, holnap…), plusz magához adott egy halom új embert. Aztán Ricsit láttam a falán, a következő üzenettel: „Emó, fogalmam sincs, kik ezek, de töröld ki őket, mert egy-kettőt pofán verek. Még1szer mondom, azokat add magadhoz, akiket tényleg ismersz!!!” Virág már kommentálta is, hogy „úúú, bocsi, nem tudtam”. Ricsi kommentje: „jó, azért szólok. Töröld”. Virág kommentje: „oki. Már törlöm is. Azt a bácsit is?” Ricsi üzenete: „WTF??? Emó, lépjél ki, belépek a tieddel. Majd én rendet rakok. Bácsi? Az agyam eldobom. Na, lépjél kifele. ”"
"– Tizenkettő bé! Miért hallok panaszt rátok a második héten? – kérdezte szigorúan.
– Mert az első hét csak két nap volt – felelte Zsolti sajátosan."
"Cortez a padján ült és a telefonjával szórakozott, én meg odaálltam elé, mire fél karral átölelt.
– Minek öltözzek be pénteken? -kérdeztem.
– Majd kitalálom -legyintett.
– Helyettem? De hát.. -néztem furán.
– Reni, nem láttál horrorokat, és utoljára mondom, a Harry Potter sem az.
– Jó, de azért ijesztő, nem? -próbálkoztam.
– Nem. Bízd rám a halloweent – húzott magához, én pedig mosolyogva megvontam a vállam. Akkor is félelmetes néha a Harry Potter. :)"
"– Hát. Van egy kis gáz. [Cortez]
Rendben. Ő egy nyugodt srác, ritkán ideges, általában mindent nagyon jól kezel, ha ő azt mondja „van egy kis gáz”, akkor tulajdonképpen világvége van."
"– Nem jöhetsz velem a bölcsészkarra! – feleltem totál hitetlenül.
– Mer? Nem mindegy, hogy vegyész vagy bölcsész? Francot érdekli, hogy milyen „ész” leszek. Valamelyik – mondta.
– Látod Ricsi. Ez az ami te biztosan nem lehetsz. Valamilyen „ész” – szólt oda hozzánk Kinga aki közben Dave iPadjét fogta az ölében, és a blogját írta, aminek heti témája a „bántalmazott nők, akik nem merik elmondani, mi történik velük otthon, a zárt ajtók mögött”.
– Menj már! – szólt rá Ricsi röhögve. – Lehetek „ész”.
– Ja. Pen-ész. – jutott Zsolti eszébe."
"Utolsó óra után fáradtan mentünk át az olvasókörre. A könyvtárban Kardos közölte, hogy ma Shakespeare leghíresebb szonettjéről fogunk beszélgetni.
– Ki tudja, melyik az? – kérdezte.
– A leghíresebb – felelte Zsolti.
– Nagy Zsolt, ha nem veszed komolyan, akkor ki lehet fáradni. Tessék, Reni!
– A 75. – mondtam halkan.
– Bizony. Esetleg felolvasnád a többieknek? Gyere ki nyugodtan – biztatott, én pedig felálltam az első sorból, és zavartan kimentem az asztalhoz. Összetalálkozott a tekintetem Katáéval, aki mosolyogva bólintott, én pedig vettem egy nagy levegőt, és a tanárra néztem.
– Tessék, itt a könyv – nyújtotta felém Kardos.
– Köszönöm, de… Tudom kívülről.
Kardos felvont szemöldökkel biccentett, én pedig megköszörültem a torkom, és kerestem egy biztos pontot, hogy végig azt nézzem, mielőtt belesülnék. Cortez volt az. Természetesen.
– „ Az vagy nekem, mi testnek a kenyér…” – kezdtem, mire Cortez a tenyerébe fogta telefonját, és a zsebébe süllyesztette.
Tizennégy sor (természetesen, mivel szonett), mégis többnek tűnt, talán mert én mondtam fel vagy mert végig Cortez szemébe néztem. Mikor az utolsó sor is elhangzott, hirtelen csönd lett; üresnek és nagyon nagynak hatott a hangom nélkül a tér.
– Köszönöm szépen, Reni – bólintott büszkén Kardos. Zavartan beletúrtam a hajamba és visszaültem a helyemre.
– Hát, ez egész jó volt. – ismerte be Zsolti. – Ez a Billy tudott valamit – tette hozzá.
– Nagy Zsolt, kérhetem, hogy ne becézd Shakespeare-t? Köszönöm – nézett rá unottan Kardos.
– Melyik volt ez? – kérdezte Dave.
– A 75. – ismételtem.
– Köszi, guglizom – húzogatta a mobilja kijelzőjét.
– Örülök, hogy tetszett. Ki tudja megmondani, miről szólt? – kérdezte Kardos.
– Egyértelműen a fogyókúráról. Valaki éhes, és kenyeret akar enni – közölte Zsolti.
– Hülye, az metafora. Mintha azt mondaná: az vagy nekem, mint Dave-nek az iPad… – szólt rá Dave.
– Ohóóóó! – kapkodta a fejét Kardos. – Felmayer tudja, mi az a metafora?
– Igen, tudom – felelte büszkén.
– Nagyszerű. Tehát akkor neked mit mondott ez a szonett? – kérdezte a tanár. Dave összefoglalta, zhogy számára mit jelentett, de Ricsi beleszólt, hogy ne vonja bele mindenbe az iPhone-t, mert „Sékszpír” tuti Blackberrys lett volna. Ezen Dave felháborodott, úgyhogy a beszélgetés kezdett elmenni kicsit másfelé, Kardos pedig döbbenten hallgatta őket, és úgy döntött, nem szól bele, mert megtörtént az, ami még soha. Az osztályunk balhés tagjai Shakespeare-en vitatkoztak. Whoa.
Olvasókör végén (a vita úgy zárult, hogy Shakespeare biztosan apple-ös lenne) bevártuk Virágot, aki összefestékezve jött meg a rajzszakkörről.
– Milyen volt az olvasó? – érdeklődött kedvesen.
– Zsír. Emó, tanultam valami romantikus cuccot. Elmondom, jól figyelj – kezdte Ricsi.
– Úúú, de jó – vigyorgott Virág boldogan.
– „Koldus-szegény királyi gazdagon, szomjan halok.”
– Ez télleg' szép volt – bólogatott Virág.
– Ööö.. – nevettem el magam. – Ez nem egészen így van. Nem költheted át! – fogtam a fejem.
– Ren, Sékszpírt idézek, ez már így is durva.
– Igaz. Csak idéznéd pontosan."
"– Figyelj! Ne akadj ki azon, amit mondani fogok – kezdte. Ezt nem ígérhettem meg, de némán bólintottam, és feszülten figyeltem rá. – A szüleim eléggé ráálltak a témára, hogy kint tanuljak tovább – mondta emelt hangon, mégis alig hallottam, mert a füleben dobogó vér olyan fülsüketítően hangosnak hatott, hogy leginkább a szájáról olvastam le, amit mondott. És csak reméltem, hogy félreolvastam. De nem.
– Mi? – nyögtem ki nagy nehezen, és ez volt az első reakcióm. – Mármint? Hol kint? Amerikában? – néztem rá döbbenten.
– Ja – biccentett.
Abban az esetben, ha a kezünkben tartott Hemingway összes kicsúszik az elernyedt karunkból és hangos puffanással esik a földre, nagy esély van arra, hogy az egész könyvesbolt felénk fordul. Cortez lehajolt és felvette a kötetet, aztán körbenézett „vége a műsornak, csak leesett egy könyv” pillantással, mire a vásárlók folytatták a nézelődést. Én meg pislogás nélkül álltam, és a hallottakat próbáltam felfogni.
– Ezt miért nem mondtad el nekem?
– Mert volt elég bajod – mosolyodott el kedvesen, én meg a szavai hallatán konkrétan idegrohamot kaptam.
– Volt elég bajom? Nem, nem volt! Hülye szakok között vaciláltam, hetekig ezen ment a téma, pedig olyan egyértelmű volt!! Te pedig miattam mentél Vladárhoz, végighallgattad a szenvedésem, miközben azt várják tőled, hogy jövőre elköltözz egy másik kontinensre??? – meredtem rá idegesen.
– Fontos volt, hogy eldöntsd hová felvételizel!
– Cortez, ha rólad van szó, akkor tudod, mennyire érdekel a felvételi? És az egyetem? És bármi? Semennyire! Már most utálok mindent, ami jövő május után történik majd!
– Oké. Gyere ide – húzott magához, és átölelt, én meg ahogy a vállába fúrtam az arcom, azonnal elbőgtem magam. – Nem lesz semmi gáz simogatta meg a hajam, miközben megállás nélkül patakzottak a könnyeim.
– Minden rendben? – állt meg mellettünk egy eladó, és ahogy ránéztem a szétbőgött fejemmel, döbbenetet fedeztem fel az arcán.
– Persze. Csak nagyon szereti Hemingwayt. Mindig meghatja – legyintett Cortez, én pedig sírva elnevettem magam. Az eladónő furán nézett ránk, aztán amolyan „ ez biztos őrült” vállrándítással tovább ment, mi pedig a pénztárhoz sétáltunk."
"-Tanár úúúr – lóbálta a kezét Ricsi .
– Tessék ?
– Én kimaradtam .
– Ó, elnézést . Idegen nyelv ?
– Francia , a választottam meg infó – kiáltotta .
– Nem , a választottad már be van írva .
– Mi ? – hőkölt hátra Ricsi , és hintázás közben majdnem hátraesett a székkel .
– Itt az áll , hogy kémia – olvasta fel az ofő . Az egész osztály felröhögött , Ricsi pedig összeráncolt szemüldökkel meredt maga elé .
– Ez valami szivatás – nézett körbe , minthacsak arra várna , valaki ismerje be a poént . Viszont azért ennyire rossz humora senkinek nincs .
– Nem , Gondos tanárnő felkeresett , és azt mondta , megbeszélte .
– Kivel ?Mer ' velem nem, az tuti – felelte Ricsi ,és kezdett ideges lenni .
– Nos, A tanárnő megbeszélte , hogy mivel te vagy a legjobb diákja , mindenképp fontosnak tartaná a kémia éretségire való jelentkezésed .
– Na, ebből egy szót se értettem . MI VAN ? – kapott dürohamot – Kivel beszélte meg ?
– A családoddal – mondta Haller halkan . Rics arca lefehéredett .
– Most ezt nem értem – forgolódott Virág kétségbeesetten. – Miért nem választhatja az infót ?
– Mert már a kémiát választotta – mondta Haller .
– De azt mondja , nem választotta – szólt közbe Cortez .
– Richárd , egy pillanatra kifáradnál ? – köszörülte meg a torkát Haller . Ricsi feltápászkodott, és a tanár után kiment a teremből , majd becsukta maga mögött az ajtót .
Természetesen egy pillanat alatt mindenki felpattant , és az ajtóhoz nyomultunk fülelni .
– Hallasz valamit ? – kérdezte Kinga Dave-et .
– Zsolti lihegését – szólt idegesen – Menj már arrébb – lökte félre .
A folyosón elhangzott beszédből semmit nem hallottunk , viszont amikor nyílt az ajtó , Haller tizenegy embert talált az ajtóban ."
"-Tanár báá – kurjantotta Robi .
– Tessék ?
– Mi lesz a plakáttartókkal ? Hozhatunk posztert ?
– Persze – biccentett Haller, de nem is nagyon figyelt a kérdésre , mert a naplóban számolt valamit .
– Akármit tehetünk bele? – kérdezte Andris .
– Hogyne -mondta Haller szórakozottan .
– Bikinis nők Harley Davidsonon ? – próbálkozott Robi .
– Persze , hogyne – felelte Haller , nem is hallva a kérdést .
– Na jó . Az ofő nem figyel ránk . Ez tény – jelentette ki Zsolti csalódottan – Lépjünk le – állt fel , és komolyan elkezdett pakolni ."
"Gábor üzenete: (…) És Jacques azt mondja, adjam át, hogy üdvözöl.
Reni üzenete: Miért van nálad Jacques?
Gábor üzenete: Ma nálunk alszik.
Reni üzenete: Uh. Még mindig haragszanak a szülei?
Gábor üzenete: Hát. Nem beszélnek vele.
Reni üzenete: És hogy van Jacques?
Gábor üzenete: Most éppen jól. Bánatában csinált egy citromtortát. Baromi jó lett. Ha dühös, sokkal krémesebb lesz az állaga.
Reni üzenete: :D Hé! A citromtortájából nekem is jár. Megállapodtunk.
Gábor üzenete: Hagyunk egy szeletet.
Reni üzenete: Rendben. Akkor sziasztok. És mondd meg Jacques-nak, hogy fel a fejjel.
Gábor üzenete: Itt olvassa, amit írsz. És most nekem magyaráz. Most még jobban magyaráz. Most megkért, hogy ne írjam, amit mond. Most már lökdös. Most rám szólt, hogy ne mondjam el, hogy lökdös. Most azzal fenyegetőzik, hogy kinyomja a gépem. Most már franciául hadar, egy szavát sem értem.
Gábor kijelentkezett. :)"
"Már egy ideje a suli előtt ácsorogtunk , amikor a többiek döbbenten felröhögtek , mire én is odakaptam a fejem .
– Hallod ! Zsák húzta , ezt nem hiszem el ! – kapott a szája elé Zsolti .
– Mit ? – forgolódtam . Aztán megláttam .
Francia osztálytársunk lassan sétált a suli felé a napsütésben , és visszamosolygott az őt néző emberekre . Nem fogok hazudni . Csupán egy térdig érő fürdősotot viselt , nyakában pedig színes törülköző lógott . Szemét napszemüveg takarta , kezében focilabda .
-Oké , valaki mondja el , hogy pontosan mi történik – kértem riadtan , mert attól tartottam , Jacques egyszerűen megőrült .
– Úgy látszik , Zsák barátunk mára szánta a saját balhéját -röhögött Ricsi , majd ujjait a szájába dugta , és őrült füttyögésbe kezdett . És akkor megértettem . Jacques borítékjában mibden bizonnyal az volt , hogy jöjjön így suliba , és mivel az időjárás kezd romlani , az utolsó nyári napokon szerette volna véghezvinni a tervét . A döbbenetből fel kellett ocsúdnom , merthogy én vagyok a fotós . Egy pillanat alatt kirántottam a táskámból a fényképezőgépem (na , nem mintha nem készült volna ezer kép mobilokkal ) , és készítettem a fotókat .Jacques mosolyogva intett nekünk , aztán felsétált a lépcsőn , és belépett a suliba . Mi pedig azonnal követtük , mert erről nem akartunk lemardni . A portás pislogás nélkül nézte , ahogyan a sortot viselő diák átmegy az aulába . Máday a Jeanne d'Arc – szobor mellett állva éppen az egyikkilencedikes lányt (Gabit) osztotta , amiért lila körömlakkal volt kifestve a körme , amikor a bejárat felé pillantott . És tátva maradt a szája . Mádayt nehéz meglepni , de erre azért ő sem számított .
-Bonjour ! – köszönt kedvesen Jacques, és ügyet sem vetve az őt bámuló diákokra , továbbsétált .
-Chatelain – ordította Máday , amikor némileg magához tért a sokkból , de addigra Jacques már elérte az udvarra vezető ajtót , és kilépett . A diákoknak több se kellett , mindenki utánaindult , így Máday is csak tolongott a nagy tömegben , pedig gyanítom , ő elsőként szeretett volna a nyomába eredni . Az udvarra kiérve még mindig folyamatosan fényképeztem , Jacquespedig a pad mellé lépve egy megfelelő helyet választott a füvön , ráérősen leterítette a törülközőjét, és kifeküdt napozni . Mindenki szakadt a röhögéstől , az ablakokban megjelentek azok a diákok , akik egyébként a termekben voltak , de a hangzavarra felfigyeltek , úgyhogy ők is húúú-ztak meg tapsoltak .Jacques pedigcsak napozott.
-Mi a bánat folyik itt ? -tört utat magának Máday -Chatelain , ez nem a francia Riviéra , mégis mit képzelsz magadról ?- lépett mellé az ig. helyettes , és totál kiakadva nézett le rá . Jacques napellenzőként a homlokára tette a kezét , és kissé megemelte a fejét , hogy lássa , ki takarja el a napot . Aztán megkérte Mádayt ,hogy álljon kicsit arréb .
-Ebből elég lesz ! Jacques Chatelein ! Neked teljesen elment az eszed ???-ordította – Kelj fel !
-Non – ráztameg a fejét Jacques .
-Nem mondom még egyszer – hajolt le Máday , megragadta a törülköző sarkát , és elkezdte kirángatni alóla.
-Mi a …-lépett mellém Kinga-Ah .A küldetés – jött rá egy pillanat alatt . – Vajon ki volt az az idióta , aki ezt kitaláta ?-Mindketten Zsoltifelé felé néztünk .
-A fenébe , lánynak szántam ezt a feladatot. Mindegy , így se rossz . Nézd , Máday hogy rángatja . Muhahaa! – magyarázta Davenek.
Miért nem lepődtünk meg , hogy Zsolti volt az ötletgazda ? Az egész suli az udvarra koncentrált , és óriási röhögéstől meg füttyögéstől zengett az egész környék .Végül Máday nyert , aki egy határozott mozdulattal kirántotta Jacques kezéből a törölközőt . Gondolván , ezennel vége a bulinak . Csakhogy ekkor Jacques felkapta a focilabdát , és dekázni kezdett vele .
– Ez őrület ! – tárta szét a karját tanácstalanul Máday . – Chatelain , kihúzod a gyufát ! Azonnal menj az irodámba !
-Non ! – rázta meg a fejét , és tovább labdázott .
-Ebből baj lesz – suttogtam és kezdtem kicsit megrémülni .
-Mi folyik itt ? – ért ki az udvarra Vladár ."
"Cortez üzenet: ?
Na, ezen meglepődtem, úgyhogy gyorsan visszaírtam.
Reni üzenete: Rejtve vagy?
Cortez üzenete: persze.
Reni üzetene: :)
Cortez üzenete: Mit csinálsz?
Reni üzenete: Katával, Virággal, Jacques-kal és Dave-vel beszélek. Várj, most ugrott be Zsolti ablaka is. Küldött egy linket.
Cortez üzenete: Ne nyisd meg.
Reni üzenet: Miért?
De akkor már késő volt. Mert rákattintottam. Zsolti valami hülye oldalt küldött, amin valami természetkép volt, majd hirtelen átváltott az Ördögűző képére, és egy őrületeset sikoltott. Be volt dugva a fülembe a fülhallgató, így majd' szívrohamot kaptam, annyira megijedtem. Akkorát ugrottam, hogy kis híján leestem a székről, ráadásul úgy dobogott a szívem, hogy azt hittem, kidobog a helyéről. Kirántottam a fülhallgatót a gépből, és félredobtam, majd a fülemet fogva próbáltam lenyugodni kicsit.
Reni üzenete: Uhhh.
Cortez üzenete: Mondtam… Jól vagy?
Reni üzenete: Nem. Megijedtem. Nagyon. :( :( :(
Cortez üzenete: :) Léptem Entourage-t nézni.
Reni üzenete: Oké, én meg beszélek Zsoltival.
Cortez üzenete: Hajrá.
Cortez kilépett.
Én pedig még mindig kissé remegve kattintottam Zsolti nevére.
Reni üzenete: Ez gonosz volt! Tudod, hogy megijedtem?!
Zsolti üzenete: Muhahahahaha! Azért küldtem.
Reni üzenete: :(
Zsolti üzenete: Naaaaaa.
Reni üzenete: :)
Zsolti üzenete: Na, azért.
Miközben Zsoltival írogattunk egymásnak, hallottam a kamerán át, hogy Virág dudorászik (YouTube-videókat nézett), aztán megszólalt.
– Zsolti küldött valamit.
– Nee, ne nyisd meg! – mondtam azonnal. Késő volt. Odakattintottam, és láttam Virágot a kamerában. Koncentrált, mosolygott, aztán eltorcult az arca a rémülettől.
– Wááááááááááááááááááááááááá! – sikoltott torkaszakadtából.
– Zárd be! Zárd már be! – kiáltottam.
A következő pillanatban apu rontott be a szobámba falfehér arccal.
– Mi történt? – kérdezte.
– Semmi, Virág volt – hadartam.
– Mi történt Virággal? – hajolt le apu a géphez.
– Csókolom – köszönt Virág még mindig remegő hangon.
– Csak megijedt. Egy honlaptól – magyarázkodtam.
– Jól vagy, Virág? – nézett apu a kamerába, miközben Claude Bukowski még mindig ugatott.
– Ühüm – bólintott nem túl meggyőzően. – Úúúúúristen, de megijedtem – fújta ki magát."
"Végül csak négyen maradtunk, Ricsi, Virág, Cortez és én, miközben a suliból az utolsó diákok siettek ki, és eltűntek a környékről.
– Juj, de akkor hol együnk? – töprengett Virág gondterhelten, én pedig mosolyogva megvontam a vállam, aztán Cortez egyszer csak elengedte a kezem.
– A francba – mondta, én pedig, követve a tekintetét, a sarok felé néztem. Ahol egy autó parkolt, mellette egy férfi és egy nő állt, mindketten felénk fordultak..
– Mi az? – kérdezte Ricsi, én pedig annyira beleharaptam a számba, hogy éreztem a fémes ízt, ahogyan egy kicsit megeredt a vérem. Tudtam, hogy kik azok, mondania sem kellett, Cortez szülei álltak a sulinál, és rá vártak.
– Oké, kísérjétek haza Renit- szólt oda Ricsinek, aki nem kérdezett többet, csak idegesen bólintott.
– Nem, várj. Szeretnék veled menni motyogtam riadtan, mire Cortez visszafordult hozzám, és megrázta a fejét.
– Komolyan. Eszedbe ne jusson – mondta, és mivel még soha nem láttam ilyennek, ösztönösen bólintottam, és remegő gyomorral néztem, ahogyan Cortez odasétál hozzájuk.
Csupán pár szót váltottak, végül Cortez elővette a kocsikulcsát, és a saját autója felé indult, a szülei pedig néhány pillanatig még felénk néztek (nem volt túl kellemes), aztán beszálltak, és elhajtottak.
– Kik voltak ezek? – kérdezte Virág.
– Cortez szülei – suttogtam erőtlenül.
– Juj. Még sosem láttam őket. Miért jöttek? – nézett ránk rosszat sejtve. Találkozott a tekintetem Ricsiével, aki idegesen rágózott.
– Cortezért – felelte Ricsi helyettem, én pedig lesütöttem a szemem, és úgy éreztem, mindjárt elbőgöm magam."
"Megálltunk a kapunk előtt, és miután Justine elköszönt és bement a házba, én szembefordultam Cortezzel, miközben a kifújt levegő fehér ködként szállt fel és oszlott szét a sötétben.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Aha.
– Egész jól sikerült, nem? – erőltettem mosolyt az arcomra.
– Ja, nem volt rossz – bólintott szórakozottan.
– Tudom, hogy rosszul jött ki az egész, de azért örülök, hogy itt voltál – ismertem be.
– Tudom – mosolyodott el.
– Volt egy kis déja vu érzésem… – mondtam, a két évvel ezelőtti szilveszterre gondolva.
– Azért ez most jobb volt.
– Annak is megvolt a maga hangulata. Amúgy… Ha akkor el tudsz érni telefonon… és beszélünk… szerinted mi történt volna? – kérdeztem zavartan.
– Semmi.
– Gondolod?
– Biztos vagyok benne. Túl sok volt a zavaró tényező. Sehogy nem jött volna össze."
"És hogy mi volt a lapomon? Nos. Khm. „Bónusz szerenád saját költeménnyel annak a tanárnak, akivel a legrosszabb a kapcsolatom.” Gondolom, ez Zsolti ötlete volt, nyílván azt remélte, hogy kihúzza magának, és megint költhet Mádaynak valami szépet. Aha. Tök jó. Csakhogy én húztam ki.Én. És nekem kell majd énekelnem. Hogy kinek? Na, kinek? Vladárnak. Áááá."
"– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy."
"[Virág] – Jó. Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos, hogy… nekem… jaj. Szóval prosztatagyulladásom van – mondta ki. Én mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor."
"
És, hogy végül ki milyen részt kapott. :)
Együtt: na na na na, na na nanana…
Macu: Hússzal ezelőtt érkeztem, és azt mondták, hogy ez az a hely.
Jacques: Ahol mindent sikerült megnéznem, köszi, de sajnos nem mehetek.
Kinga: Mert a főnököm az az Isten, kinek szárnya van, de ereje nincsen.
Robi: Hogy egy kicsikét legalább megverne, vagy lassan utánad engedne.
Cortez: Mert hirtelen kinyílt a föld alattam, te eltűntél én meg itt maradtam.
Reni: Hát evezz a part felé még párat, ha a világ fordít Neked hátat.
Együtt: S ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el hogy honnan jöttél! Na na na, na na nanana
Együtt: na na na na, na na nanana…
Macu: Hússzal ezelőtt érkeztem, és azt mondták, hogy ez az a hely.
Jacques: Ahol mindent sikerült megnéznem, köszi, de sajnos nem mehetek.
Kinga: Mert a főnököm az az Isten, kinek szárnya van, de ereje nincsen.
Robi: Hogy egy kicsikét legalább megverne, vagy lassan utánad engedne.
Cortez: Mert hirtelen kinyílt a föld alattam, te eltűntél én meg itt maradtam.
Reni: Hát evezz a part felé még párat, ha a világ fordít Neked hátat.
Együtt: S ha utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el hogy honnan jöttél! Na na na, na na nanana
Gábor: Egy föld alatti mozgalomból, hol nem jutott ki nekem a jóból.
Virág: Kellett hogy már, elinduljak, az úthengerek itt gurulnak.
Zsolti: Én meg harapok egyet a lángosba, a szekérháton a városba.
Dave: De láttatok-e már oly gyönyörű bájt, mit nem okozhat öt gigabájt.
Andris: Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj, jaj a szívem úgy nagyon fáj.
Ricsi: De én sem próbálhattam kétszer, te megteheted ha visszanézel.
Együtt: S ha utad egyszer a végéhez ér Ne felejtsd el hogy honnan jöttél! Na na na, na na na"
"– Renkai Renáta! – mondta a lány. Renkai? Az meg ki?
– Na kösz – motyogtam, és kelletlenül felsétáltam a színpadra.Persze, ki másnak mondanák rosszul? Csak az enyémet.
Az ofő feltűzte a szalagomat, büszkén rám mosolygott, én pedig megálltam egy pillanatra, hogy a színpad előtt álló fotós készíthessen egy profi képet. A lelátó azon sora, ahol anyuék ültek, úgy nézett ki, mintha sroboszkóp lenne ott, annyi vaku villant rám, hogy azt hittem, epilepsziás rohamot kapok. Lesétáltam közben Kingát szólították, elhaladtam a többiek mellett. Cortez elkapta a karom, mire mosolyogva ránéztem.
– Mi újság, Renkai?- kérdezte.
– Semmi. Mi ez ahhoz képest, hogy Ricsi első alkalommal Reginaként mutatott be neked?- nevettem el magam.
– Emlékszel rá?
– Sose fogom elfelejteni.
– Ez volt a cél – mondta szemtelenül szép mosollyal.
– Mi?
– Tudtuk a neved – mondta vigyorogva.
– Akkor miért hívott máshogy???- tátottam el a számat.
– Hogy felidegesítsd magad.
-És az miért volt jó?-értetlenkedtem.
-Kilencedikesek voltunk…Poénnak tűnt. És azt akartuk, hogy megjegyezz minket.
-Megjegyeztelek, hidd el – nevettem el magam, aztán gyorsan visszaálltam a helyemre, mert Kinga lökdösni kezdett, hogy menjek már."
"
Virág: Kellett hogy már, elinduljak, az úthengerek itt gurulnak.
Zsolti: Én meg harapok egyet a lángosba, a szekérháton a városba.
Dave: De láttatok-e már oly gyönyörű bájt, mit nem okozhat öt gigabájt.
Andris: Neked öt gigabájt, nekem öt libamáj, jaj a szívem úgy nagyon fáj.
Ricsi: De én sem próbálhattam kétszer, te megteheted ha visszanézel.
Együtt: S ha utad egyszer a végéhez ér Ne felejtsd el hogy honnan jöttél! Na na na, na na na"
"– Renkai Renáta! – mondta a lány. Renkai? Az meg ki?
– Na kösz – motyogtam, és kelletlenül felsétáltam a színpadra.Persze, ki másnak mondanák rosszul? Csak az enyémet.
Az ofő feltűzte a szalagomat, büszkén rám mosolygott, én pedig megálltam egy pillanatra, hogy a színpad előtt álló fotós készíthessen egy profi képet. A lelátó azon sora, ahol anyuék ültek, úgy nézett ki, mintha sroboszkóp lenne ott, annyi vaku villant rám, hogy azt hittem, epilepsziás rohamot kapok. Lesétáltam közben Kingát szólították, elhaladtam a többiek mellett. Cortez elkapta a karom, mire mosolyogva ránéztem.
– Mi újság, Renkai?- kérdezte.
– Semmi. Mi ez ahhoz képest, hogy Ricsi első alkalommal Reginaként mutatott be neked?- nevettem el magam.
– Emlékszel rá?
– Sose fogom elfelejteni.
– Ez volt a cél – mondta szemtelenül szép mosollyal.
– Mi?
– Tudtuk a neved – mondta vigyorogva.
– Akkor miért hívott máshogy???- tátottam el a számat.
– Hogy felidegesítsd magad.
-És az miért volt jó?-értetlenkedtem.
-Kilencedikesek voltunk…Poénnak tűnt. És azt akartuk, hogy megjegyezz minket.
-Megjegyeztelek, hidd el – nevettem el magam, aztán gyorsan visszaálltam a helyemre, mert Kinga lökdösni kezdett, hogy menjek már."
"
Este nyolcra értem haza, olyan fáradtan, hogy majdnem leesett a fejem vacsora közben. És mivel holnap is hosszú nap lesz, úgy döntöttem, csak bedőlök az ágyamba, de akkor Virág írt sms-t, hogy „ woow. Láttad mennyi lájkod van? „, komótosan lemásztam az ágyamról, és a babzsák fotelemben ülve az ölembe vettem a laptopom. Tippem sem volt, hogy Virág mire érti, már azt hittem, hogy a falamra kiposztolt állatvédő felhívást lájkolták annyian, amit Kinga miatt tetem ki, de nem. A Facebook falamra belépve azt vettem észre, hogy semmi sem történt a profilomon. Úgyhogy átnéztem a többiekére. A „Holnap szalagot avatok”, „keringő RuLZ", „wáá" és hasonló bejegyzéseken kívűl semmi izgit nem láttam, egészen addig, amíg rá nem kattintottam Cortez adatlapjára. Na, és akkor ledöbbentem. Ugyanis egy új feltöltött képe, méghozzá rólam! Az a kép, amit Virág készített a ruhaszalonban, amikor fentről fényképez, én pedig fehér ruhámban felnézek a kamerába. Nem voltam betaggelve rajta (nem akarta, hogy bejelölgessenek ismerősnek), és a kép alatt is csak két rövid szó volt: „my girl".
Vadul dobogó szívvel meredtem saját képemre Cortez oldalán, aztán elkerekedett szemmel néztem a lájkok és kommentek számát. Te jó ég! Én összesen nem találkoztam még ennyi emberel szerintem, mint ahányan reagáltak a képre. És a legtöbb kommentet nem értettem, mert angolul volt. Vigyorogva elővettem a mobilom, és benyomtam a gyorshívást.
– Oké, képzeld el, mi történt -kezdtem.
– Na, mi? – kérdezett vissza Cortez.
– Valahogy feltöltődött az oldaladra egy képem…
– Neee – mondta „komolyan".
– De, tényleg.
– Fura.
– Szerintem is- nevettem el magam- Hogyhogy feltöltötted?
– Már nem bírtam a haverjaimmal, annyit kérték, hogy mutassalak meg…
– Hű. És miket írtak? Nem értem.
– Csak jókat. Ez alap.
– De jó nekem – virultam megállás nélkül vigyorogva.- És akkor ez most ott marad? A profilodon?
– Ja.
– Oké – bólogattam. Sok lájkot kaptam.
– Láttam.
– Még sose volt ennyi lájkom- töprengtem, Cortez meg jól kiröhögött.
A mappát átnézve büszkén láttam, hogy összesen egy profilképe van, az az alapértelmezett, ezenkívül egy feltöltött kép, amin én vagyok. Semmi más, az összes többin Cortez taggelték, és vagy valójában rajta van a fotón, vagy valami hülyeségnek jelölték. De ő csak egy képet osztott meg. Azt mondja, elég az, minden rajta van, ami „számít". Egy felismerhető fotó róla és egy rólam. Woow. ♥"
"– Hát akkor jó vásárlást – hajoltam oda hozzá, hogy adjak egy „úristen holnapig nem látlak” csókot.
– Kösz. Mindig jól sül el. Fél óra után szenvedek. Egy óra után végiggondolom az életem. Másfél óra után meg akarom ölni magam. És olyankor átmegyünk a másik üzletbe – mondta, én meg felnevettem.
– A vásárlás ilyen.
– Vetekszik azzal, amikor rád várok a könyvesboltban…- tűnődött.
– Hé, rám nem is kell sokat várni! – védtem magam azonnal.
– Persze. Nekem is ugyanolyan gyorsan elrepül az a három óra."
"– Holnap semmi olyan nincs, amire most tanulsz.
– Nem holnapra tanulok.
– Akkor?
– Úgy általában. Mindenre.
– Aha. Tehát azt akarod, hogy ha valaki kiugrik eléd egy ház mögül és rád ordít, hogy mondd el Ottlik Géza életrajzát, akkor válaszolni tudj rá – töprengett.
– Igen. Mindenképp – bólogattam nevetve.
– Értem. Ez így teljesen jogos.
– Tudom, hogy erre kevés esélye van, de azért büszke lennél nem?
– Figyelj. Ha valaki kiugrik eléd egy ház mögül, akkor leütöm. Viszont amíg ájult, simán elmondhatod neki az életrajzot, én meg nagyon büszke leszek – legyintett lazán."
"[…] Legalább ő keringőzzön egy jót… – utaltam továbbá az én apróbb problémámra. Cortez elmosolyodott.
– Burkolt célzás?
– Halvány – bólintottam, aztán komolyra fordítottam a szót. – Te, ugye, nem akarsz keringőzni?
– Te mennyire akarsz? – kérdezett vissza.
– Nos. Ha azt vesszük, hogy kilencedik óta ezt tervezem, és eddig minden alkalommal végigbőgtem a Once Upon a December című dalt, és az elmúlt években semmi másban nem reménykedtem, csak hogy majd tizenkettedikben esetleg veled… – hadartam. – Nem, nem akarok, egyáltalán nem fontos.
– Szerinted erre nemet tudok mondani? – sóhajtotta.
– Remélem, nem – virultam azonnal.
– Keringő?
– Keringő – mosolyogtam, majd lábujjhegyre állva megcsókoltam."
"Kábé a film felénél Cortez hozott magának még egy kólát, Aztán visszaült mellém. Szorosan mellém. Kicsit félrecsúsztam, gondolván, ez afféle udvarias jelzés, de pechemre nem volt több hely, úgyhogy konkrétan leestem a kanapéról. Egy pillanat alatt felpattantam, Cortez pedig csak meredt rám, szerintem a szavakat kereste, végül egyszerűen kitört belőle a röhögés.
– Oké, mi van veled?
– Semmi, miért?
– Most azért vagy ilyen távolságtartó, mert azonosulsz a szereplőkkel?
– Nem, nem is vagyok.
– Jó. Totál furán viselkedsz. Napok óta.
– Észrevetted? – kérdeztem halkan.
– Nem akarom a színészi képességeidet minősíteni, de… ja. Észrevettem. Nem volt nehéz. Szóval? MI van?
– Azt hiszem, beszélnünk kell valamiről.
– Jó, de azért leülhetsz.
– Nem, most jobb, ha állok, ideges vagyok. – Cortez összehúzta a szemöldökét, és figyelmesen várt, én pedig zavartan tördeltem az ujjaimat, és azon tűnődtem, hol kezdjem. – Oké. Szóval. Szeretlek.
– Most megleptél – nézett rám, mire megráztam a fejem.
– Nem, komolyan, ez nem vicces. Figyelj. Én tényleg nagyon szeretlek, de még nem állok készen.
– Mire? – nézett rám furán.
– Tudod…
– Reni. Komolyan nem tudom.
– Hát erre – tártam szét a karom. – Elutaztak a nagyszüleid, Értelem és érzelem…
– Na, most már kíváncsi vagyok, ebből mi lesz.
– Tudod… Szóval. Tudom, hogy régóta járunk, tudom, hogy már úgy ideje lenne… de én még nem érzem ezt.
– Oké – bólintott. – Most nagyon őszintén kérdezek valamit. MI VAN?
– Cortez, tudod, miről beszélek!
– Honnan tudjam, összevissza magyarázol a filmről,a nagyszüleimről,arról, hogy mióta járunk. Mi bajod van?
– Aj, nem érted? Nem alszom ma itt! – közöltem határozottan, Cortez arcára pedig kiült a döbbenet.
– Úgy volt, hogy ma itt alszol? Mert engem, nem zavar, csak nem tudtam róla…
– Nem, nem volt úgy. legalábbis én nem terveztem. Inkább te – motyogtam lángoló vörös arccal. Cortez pár pillanatig töprengett, aztán felnézett rám, és totál kiakadt.
– Megőrültél? – fakadt ki, mire elkerekedett a szemem. – Mit gondolsz te rólam???
– Mi? Én semmit, csak… azt mondtad, vannak ötleteid.
– ja, ötlet. Hogy megnézünk pár béna filmet, aztán hazadoblak. Mindjárt itt vannak Ricsiék…
– Ricsiék jönnek?
– Persze.
– Te jó ég! – kaptam a fejemhez.
– Tényleg azt hitted, hogy bármit tervezek veled, mielőtt egyáltalán beszélnénk róla? Reni, néha komolyan meglepsz.
– Bocs, én csak… nem szoktunk erről beszélni, és megijedtem.
– Mitől? Tőlem? Normális vagy? – fogta a fejét, engem meg mardosni kezdett a bűntudat.
– Jó, nem haragudj. Hülyén jött ki az egész.
– Eléggé- értett egyet, és még mindig elég ideges volt, úgyhogy végül odaültem melle,és megfogtam a kezét. – Bocs – ismételtem suttogva, mire Cortez a szemembe nézett.
– Szerinted nem várok rád? – kérdezte, majd óvatos mosolyra húzta a száját. – Addig várok, ameddig akarod.
– Komolyan? – suttogtam, miközben a gyomromban lévő lepkék annyira csapongtak, hogy féltem, ezt nem élik túl.
Te mennyit vártál rám? – kérdezett vissza. Sóhajtva elmosolyodtam, és úgy éreztem, ez tökéletes válsz volt. Odahajoltam hozzá, és hosszasan megcsókoltam.
(…)
Úgyhogy azt néztük, Ricsi a fotelban, Virág törökülésben a földön, egy tál popcornnal az ölében, Cortez pedig végigfeküdt a kanapén, és az ölembe hajtotta a fejét.
Cortez a zsebébe nyúlt, és előszedte a BlackBerryjét, majd ölemből felnézve összeráncolta a szemöldökét.
– Van valami oka annak, hogy Kinga azt írta sms-ben, hogy észnél legyek, különben kinyír? – kérdezte, mire elhúztam a számat.
– Ööö… Talán beszélgettem vele erről-arról..- hebegtem zavartam.
– Aha. Jó- bólintott, és elrakta a telefonját. – És mi lenne, ha engem kérdeznél, mielőtt rám küldöd az eszelőst?
– Rendben- nevettem el magam. Azért rendes Kinga, hogy gondolt rám."
"A lufik, fehér virágok és az óriási transzparens, ami a szalagavatónkat hirdeti, már mind a helyére került és mindenfelé keringőruhát viselő diákok ácsorogtak. Cortez a terem közepén állt Ricsivel együtt, mindketten öltönyben, nyakkendőben. Elképesztően festettek; ahogy megláttam Cortezt, azonnal a torkomba ugrott a szívem, és vadul dobogni kezdett. Minta csak megérezte volna , hogy nézem, félrekapta a fejét Ricsiről, és az ajtó felé fordult, és találkozott a tekintetünk. A fehér ruhámban megtorpanva elmosolyodtam, és széttártam a karom, afféle „hát, így nézek ki" stílusban, mire Cortez megindult felém.
– Gyönyörű vagy – suttogta a nyakamba amikor megölelt. Totál kirázott a hideg, és azon gondolkodtam, erre mondhatom-e, hogy „te is”. Végül inkább nem mondtam, mert akkor tuti elröhögtük volna ezt a pillanatot, ami egyébként nagyon szépre sikerült. Átkulcsoltam a nyakát, aztán lehunytam a szemem, és hosszan megöleltem, miközben úgy éreztem, annyira boldog vagyok, hogy legszívesebben az egész világot megölelném."
"– Szia – szóltam bele, amikor a vonal végén meghallottam Cortez hangját.
– Ki vagy? – kérdezte unott hangon.
– Ööö… – töprengtem. – A barátnőd.
– Melyik? – oltott tovább, én pedig elröhögtem magam.
– Haha. Az amelyik ma vásárlásnál megtudta különböztetni a cukkínit az uborkától – közöltem büszkén.
– Ügyes. Nem véletlen te vagy a kedvencem.
– Szeretek kedvenc barátnő lenni. Megtisztelő – vágtam vissza, ezután pedig a beszélgetésünk visszatért a „normál” stílusba. Egy idő után az idegen, utálatos hangú ember beleszólt, hogy az egyenlegem lejár, úgyhogy idegesen megráztam a fejem.
– Lejárok, szét fog kapcsolni.
– Visszahívlak – mondta én meg vigyorogva összecsaptam a telóm, és a tenyerem közé véve vártam, hogy hívjon. Egyébként már ráállítottam Dave-t az ügyre, hogy keresse meg nekem azt az embert, aki neveletlenül mindig beleszól a telefonomba félbeszakítva a beszélgetésünket. Mert ez azért hallatlan. :)
A gondolataimba ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont.
– Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
– Pisti? – kérdezte nevetve – Pistivel csalsz meg?
– Mi bajod Pistivel?
– Á nem, semmi, biztos jó arc.
– Nagyon – erősködtem. Na, nehogy már azt higgye csak neki lehet több barátnője. Akkor nekem van Pistim. Hogy ezt hogy találtam ki? Gőzöm sincs."
"– Rendben, Dave előző élete. Az amerikai polgárháború idején születtél…
– Ez teljesen rendben van – bólintott Dave.
– … egy házaspár második lányaként – folytatta Macu.
– Na, menj a fenébe – hőbörgött Dave.
– Mi az? Tényleg ez van ideírva – mutogatott Macu a képernyőre, mi pedig szakadtunk a nevetéstől."
"Rémesen indult a napom. Tudtam, hogy az az átkozott pattanás durva lesz, de azt nem, hogy ennyire. Amíg a homlokomon jönnek ezek a dolgok, megoldom azzal, hogy van frufrum, de mit csináljak az arcommal? Ragasszak oda egy hajtincset? Nem is rossz ötlet. Na jó, nem, az mégis nagyon fura lenne, úgyhogy kénytelen voltam szétgyilkolni. Aminek következtében lett egy nagy, piros, véraláfutásos folt a fejemen. Ááááá. (…) Találtam alapozót. Pontosan két teljes árnyalattal sötétebbet, mint az én bőröm, úgyhogy nem kenhettem csak a patimra. Emiatt az egész fejemet le kellett alapoznom.
(…)
Cortez ahogy meglátott, kissé félredöntötte a fejét.
-Milyen volt a Bahamákon? -kérdezte.
-Ne kérdezz semmit -ráztam meg a fejem.
-Jó, de tudd, hogy ezt most baromi nehéz megállni -mondta, és beszállt a kocsijába.
Én a kocsi jobb oldalát nézve megtorpantam. Ha beszállok az anyósülésre, akkor egész úton látni fogja a bal oldalam, ergo meglátja a csúnya patimat. Na, azt már nem. Megkerültem a kocsit, és beültem hátra, a Cortez mögötti ülésre. Azt hiszem, vagy fél percig nézett rám a visszapillantóban.
-Oké. Tisztázzunk valamit. A barátnőm vagy, vagy csak a sofőröd vagyok? -kérdezte, mire elnevettem magam, és továbbra is takartam a kezemmel az arcom bal oldalát.
-Nem maradhatok itt? Nem akarok előre ülni.
-Nem tudom, Reni. Kicsit kellemetlenül érzem magam így. Nincs itt a taxiórám sem.
-Jó, előremegyek -szálltam ki kelletlenül, és feltűnően dobálva a végtagjaimat, beszálltam az anyósülésre.
Cortez szórakozottan nézett, aztán felém hajolva adott egy puszit, ami érdekesen sikerült, mert továbbra is takartam az arcom bal oldalát.
-Meddig maradsz így?
-Egy-két nap -mondtam töprengve.
-Mi van az arcodon? -kérdezte tök kedvesen, én meg kínosan lesütöttem a szemem.
-Semmi. Csúnya. A bőröm. Ott. Mindegy. Elmúlik. Csak most csúnya -hebegtem. Ez annyira ciki. Vááá.
-Mennyire csúnya?
-Hú. Nagyon. Hihetetlenül. De nem tehetek róla. Mert használom azt a krémet, de mégis ilyen lett. Már megnéztem a fogyasztóvédelem honlapját, és írni fogok nekik, hogy a termékük miatt így kellett mutatkoznom, ide csatolom a saját képem, a barátom előtt, ide meg csatolom a te képed, és ez felháborító! -hadartam.
-Ebből csak annyit értettem, hogy valahová el akarod küldeni a képem -nézett rám összeráncolt szemöldökkel. Aztán óvatosan megfogta a kezem, és elemelte az arcomról, én meg idegesen, majd felrobbanva a dühtől, vártam a reakcióját. -Sssssz -húzta el a száját, mire ösztönösen visszakaptam a kezem. -Bocs, Reni, de ez így nem fog menni. Azonnal szakítsunk, és szállj ki -mondta, aztán totál egyszerre nevettünk fel.
-Akkor nem annyira vészes? -kérdeztem félve.
-Oké -fordult felém teljesen, és fél lábát felhúzta az ülésre –, ha nem csinálod a fesztivált és nem sminkeled magad Whitney Houstonnak, valószínű, hogy észre sem veszem.
(…)
Beindította a kocsit, aztán elindultunk.
(…)
A sulihoz érve kiszálltunk a kocsiból és odasétáltunk a többiekhez.
-Cortez, Bantu -biccentett Zsolti felénk.
-Nagyon vicces -vigyorogtam rá kelletlenül.
-Öcsém, Ren, mi van a fejeddel? -pattan le a robogóról Ricsi, és Virág is kérdőn nézett rám.
-Semmi, csak… -legyintettem.
-Te jó ég! Renáta -érkezett meg az első számú lealázóm. Kinga, természetesen.
-Oké, baleset volt, megyek és lemosom -szóltam idegesen körbe."
"Az ég totál beborult, az eső szakadt, mi pedig áztunk. Dave és Macu beszaladtak az árkádok alá, ők túlságosan féltették a kütyüiket az esőtől, Zsolti azonban tovább focizott Cortezzel, Ricsi pedig a padon ült, mintha mi sem történt volna.
-Nem zavar, hogy szakad az eső? -kiáltotta Bálint, aki a kilencedikesekkel ácsorgott az árkádok alatt.
-Az esőt nem zavarja, hogy itt ülök? Én voltam itt előbb -felelte Ricsi. :)"
"– Eldobnátok engem is? – tápászkodott fel Kata.
– Menned kell? – kérdeztem.
– Aha. Tizenegyre vártak haza – mondta, mire mindenki felnevetett.
– De hát éjfél van – pislogott nagyokat Virág.
– Azt nem mondták, hogy melyik idő szerint. Londonban még csak tizenegy van – vigyorgott. Ó, azok a leleményes kamaszválaszok."
"– Neked ki a párod, tündérlány? – kérdezte Krisz Virágtól, aki tanácstalanul forgolódott, tekintetével folyamatosan Ricsit keresve, aki éppen ekkor ért vissza a mosdóból.
– Én vagyok. A tündérsrác – mondta Ricsi, mire mindenki felröhögött. Krisz nézte, ahogyan a raszta, piercinges, fültágítós, adidas pólós „tündérsrác” átvonul a párok között és büszkén megáll Virág mellett."
Vadul dobogó szívvel meredtem saját képemre Cortez oldalán, aztán elkerekedett szemmel néztem a lájkok és kommentek számát. Te jó ég! Én összesen nem találkoztam még ennyi emberel szerintem, mint ahányan reagáltak a képre. És a legtöbb kommentet nem értettem, mert angolul volt. Vigyorogva elővettem a mobilom, és benyomtam a gyorshívást.
– Oké, képzeld el, mi történt -kezdtem.
– Na, mi? – kérdezett vissza Cortez.
– Valahogy feltöltődött az oldaladra egy képem…
– Neee – mondta „komolyan".
– De, tényleg.
– Fura.
– Szerintem is- nevettem el magam- Hogyhogy feltöltötted?
– Már nem bírtam a haverjaimmal, annyit kérték, hogy mutassalak meg…
– Hű. És miket írtak? Nem értem.
– Csak jókat. Ez alap.
– De jó nekem – virultam megállás nélkül vigyorogva.- És akkor ez most ott marad? A profilodon?
– Ja.
– Oké – bólogattam. Sok lájkot kaptam.
– Láttam.
– Még sose volt ennyi lájkom- töprengtem, Cortez meg jól kiröhögött.
A mappát átnézve büszkén láttam, hogy összesen egy profilképe van, az az alapértelmezett, ezenkívül egy feltöltött kép, amin én vagyok. Semmi más, az összes többin Cortez taggelték, és vagy valójában rajta van a fotón, vagy valami hülyeségnek jelölték. De ő csak egy képet osztott meg. Azt mondja, elég az, minden rajta van, ami „számít". Egy felismerhető fotó róla és egy rólam. Woow. ♥"
"– Hát akkor jó vásárlást – hajoltam oda hozzá, hogy adjak egy „úristen holnapig nem látlak” csókot.
– Kösz. Mindig jól sül el. Fél óra után szenvedek. Egy óra után végiggondolom az életem. Másfél óra után meg akarom ölni magam. És olyankor átmegyünk a másik üzletbe – mondta, én meg felnevettem.
– A vásárlás ilyen.
– Vetekszik azzal, amikor rád várok a könyvesboltban…- tűnődött.
– Hé, rám nem is kell sokat várni! – védtem magam azonnal.
– Persze. Nekem is ugyanolyan gyorsan elrepül az a három óra."
"– Holnap semmi olyan nincs, amire most tanulsz.
– Nem holnapra tanulok.
– Akkor?
– Úgy általában. Mindenre.
– Aha. Tehát azt akarod, hogy ha valaki kiugrik eléd egy ház mögül és rád ordít, hogy mondd el Ottlik Géza életrajzát, akkor válaszolni tudj rá – töprengett.
– Igen. Mindenképp – bólogattam nevetve.
– Értem. Ez így teljesen jogos.
– Tudom, hogy erre kevés esélye van, de azért büszke lennél nem?
– Figyelj. Ha valaki kiugrik eléd egy ház mögül, akkor leütöm. Viszont amíg ájult, simán elmondhatod neki az életrajzot, én meg nagyon büszke leszek – legyintett lazán."
"[…] Legalább ő keringőzzön egy jót… – utaltam továbbá az én apróbb problémámra. Cortez elmosolyodott.
– Burkolt célzás?
– Halvány – bólintottam, aztán komolyra fordítottam a szót. – Te, ugye, nem akarsz keringőzni?
– Te mennyire akarsz? – kérdezett vissza.
– Nos. Ha azt vesszük, hogy kilencedik óta ezt tervezem, és eddig minden alkalommal végigbőgtem a Once Upon a December című dalt, és az elmúlt években semmi másban nem reménykedtem, csak hogy majd tizenkettedikben esetleg veled… – hadartam. – Nem, nem akarok, egyáltalán nem fontos.
– Szerinted erre nemet tudok mondani? – sóhajtotta.
– Remélem, nem – virultam azonnal.
– Keringő?
– Keringő – mosolyogtam, majd lábujjhegyre állva megcsókoltam."
"Kábé a film felénél Cortez hozott magának még egy kólát, Aztán visszaült mellém. Szorosan mellém. Kicsit félrecsúsztam, gondolván, ez afféle udvarias jelzés, de pechemre nem volt több hely, úgyhogy konkrétan leestem a kanapéról. Egy pillanat alatt felpattantam, Cortez pedig csak meredt rám, szerintem a szavakat kereste, végül egyszerűen kitört belőle a röhögés.
– Oké, mi van veled?
– Semmi, miért?
– Most azért vagy ilyen távolságtartó, mert azonosulsz a szereplőkkel?
– Nem, nem is vagyok.
– Jó. Totál furán viselkedsz. Napok óta.
– Észrevetted? – kérdeztem halkan.
– Nem akarom a színészi képességeidet minősíteni, de… ja. Észrevettem. Nem volt nehéz. Szóval? MI van?
– Azt hiszem, beszélnünk kell valamiről.
– Jó, de azért leülhetsz.
– Nem, most jobb, ha állok, ideges vagyok. – Cortez összehúzta a szemöldökét, és figyelmesen várt, én pedig zavartan tördeltem az ujjaimat, és azon tűnődtem, hol kezdjem. – Oké. Szóval. Szeretlek.
– Most megleptél – nézett rám, mire megráztam a fejem.
– Nem, komolyan, ez nem vicces. Figyelj. Én tényleg nagyon szeretlek, de még nem állok készen.
– Mire? – nézett rám furán.
– Tudod…
– Reni. Komolyan nem tudom.
– Hát erre – tártam szét a karom. – Elutaztak a nagyszüleid, Értelem és érzelem…
– Na, most már kíváncsi vagyok, ebből mi lesz.
– Tudod… Szóval. Tudom, hogy régóta járunk, tudom, hogy már úgy ideje lenne… de én még nem érzem ezt.
– Oké – bólintott. – Most nagyon őszintén kérdezek valamit. MI VAN?
– Cortez, tudod, miről beszélek!
– Honnan tudjam, összevissza magyarázol a filmről,a nagyszüleimről,arról, hogy mióta járunk. Mi bajod van?
– Aj, nem érted? Nem alszom ma itt! – közöltem határozottan, Cortez arcára pedig kiült a döbbenet.
– Úgy volt, hogy ma itt alszol? Mert engem, nem zavar, csak nem tudtam róla…
– Nem, nem volt úgy. legalábbis én nem terveztem. Inkább te – motyogtam lángoló vörös arccal. Cortez pár pillanatig töprengett, aztán felnézett rám, és totál kiakadt.
– Megőrültél? – fakadt ki, mire elkerekedett a szemem. – Mit gondolsz te rólam???
– Mi? Én semmit, csak… azt mondtad, vannak ötleteid.
– ja, ötlet. Hogy megnézünk pár béna filmet, aztán hazadoblak. Mindjárt itt vannak Ricsiék…
– Ricsiék jönnek?
– Persze.
– Te jó ég! – kaptam a fejemhez.
– Tényleg azt hitted, hogy bármit tervezek veled, mielőtt egyáltalán beszélnénk róla? Reni, néha komolyan meglepsz.
– Bocs, én csak… nem szoktunk erről beszélni, és megijedtem.
– Mitől? Tőlem? Normális vagy? – fogta a fejét, engem meg mardosni kezdett a bűntudat.
– Jó, nem haragudj. Hülyén jött ki az egész.
– Eléggé- értett egyet, és még mindig elég ideges volt, úgyhogy végül odaültem melle,és megfogtam a kezét. – Bocs – ismételtem suttogva, mire Cortez a szemembe nézett.
– Szerinted nem várok rád? – kérdezte, majd óvatos mosolyra húzta a száját. – Addig várok, ameddig akarod.
– Komolyan? – suttogtam, miközben a gyomromban lévő lepkék annyira csapongtak, hogy féltem, ezt nem élik túl.
Te mennyit vártál rám? – kérdezett vissza. Sóhajtva elmosolyodtam, és úgy éreztem, ez tökéletes válsz volt. Odahajoltam hozzá, és hosszasan megcsókoltam.
(…)
Úgyhogy azt néztük, Ricsi a fotelban, Virág törökülésben a földön, egy tál popcornnal az ölében, Cortez pedig végigfeküdt a kanapén, és az ölembe hajtotta a fejét.
Cortez a zsebébe nyúlt, és előszedte a BlackBerryjét, majd ölemből felnézve összeráncolta a szemöldökét.
– Van valami oka annak, hogy Kinga azt írta sms-ben, hogy észnél legyek, különben kinyír? – kérdezte, mire elhúztam a számat.
– Ööö… Talán beszélgettem vele erről-arról..- hebegtem zavartam.
– Aha. Jó- bólintott, és elrakta a telefonját. – És mi lenne, ha engem kérdeznél, mielőtt rám küldöd az eszelőst?
– Rendben- nevettem el magam. Azért rendes Kinga, hogy gondolt rám."
"A lufik, fehér virágok és az óriási transzparens, ami a szalagavatónkat hirdeti, már mind a helyére került és mindenfelé keringőruhát viselő diákok ácsorogtak. Cortez a terem közepén állt Ricsivel együtt, mindketten öltönyben, nyakkendőben. Elképesztően festettek; ahogy megláttam Cortezt, azonnal a torkomba ugrott a szívem, és vadul dobogni kezdett. Minta csak megérezte volna , hogy nézem, félrekapta a fejét Ricsiről, és az ajtó felé fordult, és találkozott a tekintetünk. A fehér ruhámban megtorpanva elmosolyodtam, és széttártam a karom, afféle „hát, így nézek ki" stílusban, mire Cortez megindult felém.
– Gyönyörű vagy – suttogta a nyakamba amikor megölelt. Totál kirázott a hideg, és azon gondolkodtam, erre mondhatom-e, hogy „te is”. Végül inkább nem mondtam, mert akkor tuti elröhögtük volna ezt a pillanatot, ami egyébként nagyon szépre sikerült. Átkulcsoltam a nyakát, aztán lehunytam a szemem, és hosszan megöleltem, miközben úgy éreztem, annyira boldog vagyok, hogy legszívesebben az egész világot megölelném."
"– Szia – szóltam bele, amikor a vonal végén meghallottam Cortez hangját.
– Ki vagy? – kérdezte unott hangon.
– Ööö… – töprengtem. – A barátnőd.
– Melyik? – oltott tovább, én pedig elröhögtem magam.
– Haha. Az amelyik ma vásárlásnál megtudta különböztetni a cukkínit az uborkától – közöltem büszkén.
– Ügyes. Nem véletlen te vagy a kedvencem.
– Szeretek kedvenc barátnő lenni. Megtisztelő – vágtam vissza, ezután pedig a beszélgetésünk visszatért a „normál” stílusba. Egy idő után az idegen, utálatos hangú ember beleszólt, hogy az egyenlegem lejár, úgyhogy idegesen megráztam a fejem.
– Lejárok, szét fog kapcsolni.
– Visszahívlak – mondta én meg vigyorogva összecsaptam a telóm, és a tenyerem közé véve vártam, hogy hívjon. Egyébként már ráállítottam Dave-t az ügyre, hogy keresse meg nekem azt az embert, aki neveletlenül mindig beleszól a telefonomba félbeszakítva a beszélgetésünket. Mert ez azért hallatlan. :)
A gondolataimba ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont.
– Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam.
– Pisti? – kérdezte nevetve – Pistivel csalsz meg?
– Mi bajod Pistivel?
– Á nem, semmi, biztos jó arc.
– Nagyon – erősködtem. Na, nehogy már azt higgye csak neki lehet több barátnője. Akkor nekem van Pistim. Hogy ezt hogy találtam ki? Gőzöm sincs."
"– Rendben, Dave előző élete. Az amerikai polgárháború idején születtél…
– Ez teljesen rendben van – bólintott Dave.
– … egy házaspár második lányaként – folytatta Macu.
– Na, menj a fenébe – hőbörgött Dave.
– Mi az? Tényleg ez van ideírva – mutogatott Macu a képernyőre, mi pedig szakadtunk a nevetéstől."
"Rémesen indult a napom. Tudtam, hogy az az átkozott pattanás durva lesz, de azt nem, hogy ennyire. Amíg a homlokomon jönnek ezek a dolgok, megoldom azzal, hogy van frufrum, de mit csináljak az arcommal? Ragasszak oda egy hajtincset? Nem is rossz ötlet. Na jó, nem, az mégis nagyon fura lenne, úgyhogy kénytelen voltam szétgyilkolni. Aminek következtében lett egy nagy, piros, véraláfutásos folt a fejemen. Ááááá. (…) Találtam alapozót. Pontosan két teljes árnyalattal sötétebbet, mint az én bőröm, úgyhogy nem kenhettem csak a patimra. Emiatt az egész fejemet le kellett alapoznom.
(…)
Cortez ahogy meglátott, kissé félredöntötte a fejét.
-Milyen volt a Bahamákon? -kérdezte.
-Ne kérdezz semmit -ráztam meg a fejem.
-Jó, de tudd, hogy ezt most baromi nehéz megállni -mondta, és beszállt a kocsijába.
Én a kocsi jobb oldalát nézve megtorpantam. Ha beszállok az anyósülésre, akkor egész úton látni fogja a bal oldalam, ergo meglátja a csúnya patimat. Na, azt már nem. Megkerültem a kocsit, és beültem hátra, a Cortez mögötti ülésre. Azt hiszem, vagy fél percig nézett rám a visszapillantóban.
-Oké. Tisztázzunk valamit. A barátnőm vagy, vagy csak a sofőröd vagyok? -kérdezte, mire elnevettem magam, és továbbra is takartam a kezemmel az arcom bal oldalát.
-Nem maradhatok itt? Nem akarok előre ülni.
-Nem tudom, Reni. Kicsit kellemetlenül érzem magam így. Nincs itt a taxiórám sem.
-Jó, előremegyek -szálltam ki kelletlenül, és feltűnően dobálva a végtagjaimat, beszálltam az anyósülésre.
Cortez szórakozottan nézett, aztán felém hajolva adott egy puszit, ami érdekesen sikerült, mert továbbra is takartam az arcom bal oldalát.
-Meddig maradsz így?
-Egy-két nap -mondtam töprengve.
-Mi van az arcodon? -kérdezte tök kedvesen, én meg kínosan lesütöttem a szemem.
-Semmi. Csúnya. A bőröm. Ott. Mindegy. Elmúlik. Csak most csúnya -hebegtem. Ez annyira ciki. Vááá.
-Mennyire csúnya?
-Hú. Nagyon. Hihetetlenül. De nem tehetek róla. Mert használom azt a krémet, de mégis ilyen lett. Már megnéztem a fogyasztóvédelem honlapját, és írni fogok nekik, hogy a termékük miatt így kellett mutatkoznom, ide csatolom a saját képem, a barátom előtt, ide meg csatolom a te képed, és ez felháborító! -hadartam.
-Ebből csak annyit értettem, hogy valahová el akarod küldeni a képem -nézett rám összeráncolt szemöldökkel. Aztán óvatosan megfogta a kezem, és elemelte az arcomról, én meg idegesen, majd felrobbanva a dühtől, vártam a reakcióját. -Sssssz -húzta el a száját, mire ösztönösen visszakaptam a kezem. -Bocs, Reni, de ez így nem fog menni. Azonnal szakítsunk, és szállj ki -mondta, aztán totál egyszerre nevettünk fel.
-Akkor nem annyira vészes? -kérdeztem félve.
-Oké -fordult felém teljesen, és fél lábát felhúzta az ülésre –, ha nem csinálod a fesztivált és nem sminkeled magad Whitney Houstonnak, valószínű, hogy észre sem veszem.
(…)
Beindította a kocsit, aztán elindultunk.
(…)
A sulihoz érve kiszálltunk a kocsiból és odasétáltunk a többiekhez.
-Cortez, Bantu -biccentett Zsolti felénk.
-Nagyon vicces -vigyorogtam rá kelletlenül.
-Öcsém, Ren, mi van a fejeddel? -pattan le a robogóról Ricsi, és Virág is kérdőn nézett rám.
-Semmi, csak… -legyintettem.
-Te jó ég! Renáta -érkezett meg az első számú lealázóm. Kinga, természetesen.
-Oké, baleset volt, megyek és lemosom -szóltam idegesen körbe."
"Az ég totál beborult, az eső szakadt, mi pedig áztunk. Dave és Macu beszaladtak az árkádok alá, ők túlságosan féltették a kütyüiket az esőtől, Zsolti azonban tovább focizott Cortezzel, Ricsi pedig a padon ült, mintha mi sem történt volna.
-Nem zavar, hogy szakad az eső? -kiáltotta Bálint, aki a kilencedikesekkel ácsorgott az árkádok alatt.
-Az esőt nem zavarja, hogy itt ülök? Én voltam itt előbb -felelte Ricsi. :)"
"– Eldobnátok engem is? – tápászkodott fel Kata.
– Menned kell? – kérdeztem.
– Aha. Tizenegyre vártak haza – mondta, mire mindenki felnevetett.
– De hát éjfél van – pislogott nagyokat Virág.
– Azt nem mondták, hogy melyik idő szerint. Londonban még csak tizenegy van – vigyorgott. Ó, azok a leleményes kamaszválaszok."
"– Neked ki a párod, tündérlány? – kérdezte Krisz Virágtól, aki tanácstalanul forgolódott, tekintetével folyamatosan Ricsit keresve, aki éppen ekkor ért vissza a mosdóból.
– Én vagyok. A tündérsrác – mondta Ricsi, mire mindenki felröhögött. Krisz nézte, ahogyan a raszta, piercinges, fültágítós, adidas pólós „tündérsrác” átvonul a párok között és büszkén megáll Virág mellett."
"– Bárki ülhetett volna mellettem a gépen. Nem érdekel. Egyetlen emberre lettem volna kíváncsi, ha ő nincs velem, akkor mindenki elmehet a…
– Értem – virultam ezerrel. Vagyis, várjunk csak. Az, ugye, én vagyok? Meg sem kellett kérdeznem, Cortez a töprengő fejemet látva elröhögte magát.
– Igen, te – erősített meg. Hűűű. :)"
"– És Afrika egyhavi élelme Reninek – rakta le elém a másik tálcát. -Nagyon vicces – nevettem fel „sértődötten”, és kivettem a Big Macem a dobozából. – Miért én eszem a legtöbbet? Ez így kicsit ciki – néztem körbe, konstatálva, hogy előttem van a legtöbb étel. -Mert nálunk otthon is van kaja – harapott bele Ricsi a hamburgerébe."
"Cortez nevetve bólintott egyet, aztán felém lépve megragadta a karomat, magához húzott, és hosszasan megcsókolt. Velem pedig szokás szerint megfordult a világ. :)
Ott volt. Velem. Éreztem az illatát, beletúrhattam a hajába, megcsókolhattam, és belefúrhattam az arcom a vállába. Utólag tudom csak, milyen pokoli hónapok állnak mögöttem. Fogalmam sincs, hogy meddig öleltem szó nélkül, meddig támasztottam a homlokom a mellkasának lehunyt szemmel, de nem is számít. Megint teljes lettem. Ő egészít ki engem, és végre megint velem volt.
– Milyen volt az út? – kérdeztem nagyon-nagyon soká.
– Hosszú – felelte az amúgy logikus választ, mire elmosolyodtam.
– Annyi mindent akarok mondani, hogy fogalmam sincs, hol kezdjem.
– Mindennap beszéltünk – nevette el magát.
– Tudom, de akkor is. Az csak pár perc volt – mondtam őszinte fájdalommal.
– Lesz időnk bepótolni – bólintott, és megint magához ölelt, én pedig mélyen beszívtam az illatát.
Fogalmam sincs, meddig állhattunk a kapuban, de gyanítom, hogy sokáig, mert egyszer csak apu kijött a házból.
– Gyerekek. Kettő óra lesz. Holnap majd folytatjátok.
– Jó, egy perc – alkudoztam.
– Nem, most már menj be. Cortez is biztos fáradt.
– Nem vészes. Azt hiszem, harminckilenc órája keltem, a gépen egy percet nem aludtam… – számolgatott.
– Ó – kaptam a fejemhez. Elfelejtettem, hogy este indult a gépe, nyilván egész nap ébren volt, aztán átrepült egy óceánt, várt az átszállásra, megint repült, leszállt, hazament, és kocsival átjött hozzám. És annak is már több mint egy órája. Szegéééény!
– Tényleg menj – mondtam, bár egyáltalán nem akartam.
– Hívlak, ha felkeltem – indult a kocsijához, aztán kivett a hátsó ülésről egy zacskót, és visszasétált vele.
– Ez mi? – vigyorogtam.
– Csak duty free – legyintett. – Nem tudtam mivel elütni az időt átszállásig. Jó éjt – hajolt hozzám, és egy gyors puszit nyomott a homlokomra (apu előtt konszolidált a búcsúnk).
– Köszönöm. És jó éjt – szóltam utána."
"– Mi folyik itt? – lépett be az ajtón Máday.
– Ott? Ott pont Sprite – válaszolt Zsolti."
"– Mr. O'Realy! Hávárjúúú?
Az egész osztály felröhögött, az angoltanár pedig zavartan megköszörülte a torkát, és válaszolt neki, úgy három mondatban, aminek a vége ráadásul egy kérdés lett.
– Mit mondott? – forgolódott Virág.
– Passz – húztam be a nyakam. A jelek szerint Zsolti sem tudta, mert csak annyit válaszolt, hogy „Yes”.
– Yes? – ráncolta a szemöldökét a tanár.
– No – változtatta meg a véleményét inkább Zsolti.
– No? – kérdezte a tanár, most már teljesen összezavarodva.
– Yes. No – rágta a szája szélét Zsolti. – Jó, mittom én. Akkor maybe – legyintett. Mr. O'Realy mosolyogva megrázta a fejét, mi pedig szakadtunk a nevetéstől."
"(…) Én Cortezzel ültem a kanapén, és Katával beszélgettem. Ő volt ma a sokadik, akinek elregéltem, mennyire eszméletlenül jó szakot találtunk nekem.
-Na, és Cortez, nem félsz őt a bölcsészkarra engedni? -kérdezte Zsolti, miközben lehuppant mellénk. Illetve inkább közénk, úgy, hogy félig rám ült. Kábé nyolcvan kiló izom nehezedett a bal combomra. Vááá. Ez fájt.
-Kéne? -kérdezett vissza Cortez furán.
-Képzelj el egy előadót -mutatott maga elé Zsolti a két karjával, mi pedig vizuálisan magunk elé képzeltük. -Ott ül Reni a könyveivel középen, és úgy száznegyven Neményi veszi körbe. Muhahaha -röhögött Zsolti jóízűen a saját poénján. Kínosan mosolyogva ingattam a fejem, közben meg Cortez reakcióját lestem, aki szórakozottnak tűnt.
-Engem csak az érdekel, hogy az igazi elég messze legyen -felelte, mire Zsolti megértően bólintott, Kata elmosolyodott, én pedig megszorítottam Cortez kezét, miközben rákulcsoltam az ujjaim az övére."
"Sajnos nem szóltunk előre Virágnak, hogy ne rakja magát körbe, mert nehezen fog tudni kilépni, így jól beszorult.
-Úúú. Most mit csináljak, nehogy meglökjem? -ácsorgott a dominók közé zárva.
-Óvatosan lépd át -szólt rá Kinga. -De ésszel, nehogy hozzáérj egyhez is!
-Ááá, nem merem. Inkább maradok.
-Meddig? -kérdezte Kata, aki velem szemben ült, és türelmesen rakosgatta a dominókat.
-Izé. Ameddig le nem döntjük.
-Az péntek -forgatta a szemét Kinga.
-Akkor majd Ricsi kiszed innen -vonta meg a vállát Virág és előszedte a mobilját. Miután elküldte az sms-t, Ricsi szerintem egyéni csúccsal, úgy húsz másodpercen belül megérkezett az udvarról.
-Segíííts -nézett rá Virág izgatottan.
-Emó, azt írtad, baj van!
-Izé. Beragadtam.
-Lépd át. Ezek dominók, nem taposóaknák!
-De úúú. El fognak dőlni -visongott Virág.
-Na, jó, ne mozdulj, kihozlak onnan! -ígérte meg, és megindult felé.
-Oké, ugye, tudjátok, hogy nem egy háborús filmben szerepeltek… -mondtam mosolyogva, amikor Virág Ricsi nyaka köré fonta a karját, aki könnyedén felemelte és kihozta a dominók közül.
-Köki -vigyorgott Virág boldogan.
-Ez húzós volt -jegyezte meg Ricsi, az épen maradt dominósort tanulmányozva. Szerencsére tigrisbukfencre és csatakiáltásokra nem került sor, bár így is elég teátrálisra sikerült a „szabadítsuk ki Virágot a dominók közül” akció."
"A terembe belépve az ofő felnézett a naplóból, és örömmel konstatálta, hogy megérkezett az osztálya. Merthogy addig Jacques-kal és Gáborral ücsörgött a teremben.
-Bocs a késésért -szólt oda Robi.
-Bocsánat -javította ki az ofő.
-Semmi baj -felelte Robi."
"(…) Robi azonban félreértette a segítségem, és amikor Barka az első világháborúról kérdezte, hogy ki üzent hadat a monarchiának, én a fejemmel biccentgettem az előttem ülő felé. Robi határozottan bólintott, afféle „értem, kösz” stílusban, és közölte, hogy „Jacques”. Én úgy értettem, hogy a franciák… Na, mindegy."
"Cortez megfogta a karom, majd maga felé húzott, és mivel elvesztettem az egyensúlyom, simán az ölébe zuhantam -Várj, a füzetem – kapkodtam, és kirángattam magam alól az irodalmat. Ajj, összegyűrődtek a lapok. Cortezt annyira nem érdekelte, sőt, semennyire, sokkal inkább velem foglalkozott, és miután megcsókolt, igazából én is elfelejtettem, hogy van egyáltalán irodalomfüzetem."
"– Aha. Láttam – ragadta meg a karom, és magához húzva megcsókolt, úgy, hogy beleszédültem. – Nem felejtettem el – suttogta a fülembe, én pedig megkönnyebbülten lehunytam a szemem, és a vállába temettem az arcom.
– Hagytad, hogy egész nap haragudjak ezért? – kérdeztem hitetlenül.
– Ja – bólintott, mintha ez olyan természetes lenne.
– Miért? – néztem a szemébe, de Cortez csak mosolygott. – Még mindig hülyét tudsz csinálni belőlem.
– Még mindig hagyod – felelte. Ott a pont. Ez igaz."
"– Az utánozhatatlan, az eredeti, az igazi, a pótolhatatlan – olvasta fel összeráncolt szemöldökkel a tizedikes, a színpadon álló Máday meg a fejét kapkodva azt kérdezgette, hogy „ez meg mi?” –, a nagyszerű Szenyor Nagy Zsolt! – fejezte be a lány.
Zsolti büszkén felsétált a színpadra és „királyi” stílusban intett körbe a termen. Az ofő mosolyogva odahajolt hozzá, hogy feltűzze a szalagot.
– Áááááááááááá! – üvöltötte el magát Zsolti, mire Haller visszakapta reszkető kezét, és riadtan kérdezgette, hogy mennyire szúrta meg. – Csak vicceltem. Muhahaha – mondta röhögve Zsolti, és az egész terem felnevetett.
– Nagy Zsolt, az agyamra mész! – szólt rá Máday, és a mikrofonnak köszönhetően mindenki jól hallotta az ismert szöveget."
"MI is készülődni kezdtünk, amikor Cortez a parafa táblához sétálva előszedett a zsebéből egy számunkra jól ismert lapot, és felszúrta a táblára. Hű, az év elején kiosztott balhék egyike. Kinga elsőként pattant oda, és gyorsan elolvasta a „feladatott".
– Miiii?- hüledezett, én pedig feltápászkodtam a helyemről,és rosszat sejtve vártam, hogy felolvassa. -Cseréld ki Máday vonalzóját, és tartsd magadnál az eredetit májusig??
Ricsi hangosan röhögött , a rockerek éljenezni kezdtek, Dave elkerekedett szemmel, hitetlenül meredt Cortezre, mi, többiek pedig egyszerűen lefagytunk, amikor Cortez lehajolt a táskájához, és lazán kiemelte belőle A VONALZÓT, Csupa nagybetűvel.
Az egész osztály tapsviharban tört ki, többen „meg akarták érinteni", Jaques pedig megállás nélkül nevetett.
– Megőrültél! Nem lophatunk el az igazgató helyettestől semmit! – hőkölt hátra Kinga.
– Viccelsz? – kérdezte Cortez mosolyogva. – Nem lenyúltam, hanem kicserélte. Fogalma sincs róla, hogy nem az eredeti van nála.
– És honnan tudjuk, hogy ez az? – húzta össze a szemét Zsolti.
– Ami nála van, azt megjelöltem. Téged sokszor üt vele, úgyhogy legközelebb csekkold. Belekarcoltam ezt-azt.
-Akkor ez az igazi? Máday vonalzója? – fogat meg reszkető kézzel Zsolti.
-Ja- biccentett Cortez.
– Azta. De hogy csináltad? – vihogott Robi.
Cortez csak legyintett, mire mindenki füttyögni és tapsolni kezdett.
– Miénk a vonalzó!- kiáltotta diadalmasan Zsolti, a magasba emelve szent ereklyeként.
– Hol tartsuk? – gondolkozott Dace. – Máltó hely kell neki…
– Zsoltiék garázsában? – kérdeztem halkan.
-Tökéletes! – bólintott Dave. – Bekeretezzük. És kitesszük a falra!
A folyosón Cortez fél karral átölelte a vállam, és a többiekkel együtt, kisebb csordaként indultunk le a lépcsőn. Az aulában Máday, mit sem sejtve arról, hogy megfosztották a varázserejétől, a kicserélt vonalzójával bökdösött a kifelé igyekvő diákok felé.
– Máday néni, csókolom!- kiáltotta Zsolt.
-Mit akarsz, Nagy Zsolt? -kérdezte hűvösen az igazgatóhelyettes.
– Megölelhetem?- kérdezte.
– Na, tűnés kifelé- suhintotta meg maga előtt a vonalzóját, Zsolti pedig követte a szemével, majd vigyorogva felénk fordult, és feltartotta a hüvelykujját.
Odakint röhögve aztán elmondta, hogy egy 12/b karc van a vonalzón.
– Ez elképesztő- csettintett Gábor, mint a többiek, elismerően nézett Cortezre.
– Mondd már el, hogy csináltad – erősködött Ricsi.
– Bementem hozzá megbeszélni az utazásomat. Ennyi – vigyorgott Cortez.
– Woow. Akkor cserélted ki? – kérdeztem ámultam.
– Ja.
– Lesz ennél durvább „feladat"? – kérdezte Robi, aki, ugyebár, már túl volt sajátján. Mivel ezek titkos akciók, csak sejtelmesen összenéztünk.
– Majd meglátjuk – felelte Kinga titokzatosan, mire mindannyian felnevettünk.
Délután Zsoltiék garázsában Dave persze már keretbe tette a„zsákmányunkat", úgyhogy kerestünk a falon egy megfelelő helyet. A legjobban látható részre tettük, oda, ahol jól megközelíthető( tehát nem a dob fölé), és bármikor megállhatunk előtte, hogy megcsodáljuk. Ez volt a garázs legértékesebb tárgya, megkockáztatom, a hangszereknél és a csocsóasztalnál is többet érne egy aukción. Kata döbbenten állt a képkeret előtt, és a fejét csóválva hitetlenkedett.
– Őrület, hogy ez A VONALZÓ! – fordult felénk, miután már legalább tíz perce állt csendben a fal előtt.
– Pedig az- lépett Zsolti mellé, és celluxszal feltapasztotta a falra a frissen nyomtatott képet Mádayról. A felvételen az igazgatóhelyettes fenyegetően tartja maga elé a vonalzóját.
– Mikor adjátok vissza?
– Majd májusban- felelte Dave. -Addig a miénk.
– Helyes – bólintott Kata, aztán leült Ricsi mellé, és zenélni kezdtek"
"(…) Utána elszabadult a pokol, mert Andris véletlenül (?) lefejelte Edinát, aki az utóbbi időben nagyon sok időt töltött a rockerekkel, így asszimilálódott, és egész egyszerűen sípcsonton rúgta."
"– Szóval – tekergettem egy hajtincsem az ujjammal zavaromban, és felültem az asztalra, a többiekkel szemben. – Ma a Percy Jackson-sorozattal készültem, beszélgethetnénk arról, de ha van más ötlet, akkor szívesen változtatok, a lényeg, hogy a társaság nagy részét érdekelje.
– Jó lesz a Michael Jackson – kiáltotta Dave.
– Percy Jackson – javítottam ki.
– Az is – vonogatta a vállát, közben meg folyamatosan nyomkodta a mobilját. Szerintem a Twitteren értesítette a követőit, hogy milyen rendkívül érdekes dolog történik vele.
– Rendben, akkor Percy Jackson. Olvasta valaki? – néztem körbe. Karcsi, Kata, Berni és én feltettük a kezünket. Mindenki más pislogva meredt felém. – Értem, akkor elmesélem, miről szól. – vettem fel a térdemről a papírjaimat, és szépen összerendezgettem, miközben észrevettem, hogy Zsolti feltartja a kezét. – Itt nem kell jelentkezni, mondd nyugodtan – szólítottam fel.
– Azt akarom kérdezni, hogy hallgathatom szájtátva az előadást? – kérdezte Zsolti."
"Ma reggel Cortez a kocsiban összeráncolt szemöldökkel pillantgatott felém, miközben a suli felé hajtottunk.
– Szóval azért ültök le filmet nézni, hogy bőgjetek? – próbálta megérteni a lányos délutánok értelmét.
– Igen- bólintottam.
– És szerinted ez normális?
– Nem tudom. Ez csak olyan …
– Aha. Na, és min sírtok?
– Hát, Virág a Hair végén mindig annyira bőg, hogy alig kap levegőt. Ilyenkor van nála orrcsep is. – Én a Vágy és vezeklést szoktam kicsit megkönnyezni. Nem annyira, csak épphogy – finomítottam az amúgy „vörös szemmel bámulom a tévét, és zokogva kérdezgetem, hogy miééért?” sztorin.
– Ha ezeket meg kéne néznem, én is bőgnék – mondta Cortez."
"– Vegyétek elő a szöveggyűjteményt – mondta szigorúan.
Mindenki engedelmeskedett, és én is éppen kivettem a táskámból a könyvet, amikor nyílt az ajtó. Vladár lépett be, úgyhogy lejjebb csúsztam a széken, remélve, hogy működik az, ami egyébként soha nem működik. Vagyis, ha nagyon erősen koncentrálunk, akkor nem vesz észre, aki minket keres.
– Elkérnék egy diákot az óráról – szólt Kardosnak, mire Virág feltápászkodott és pakolni kezdett.
– Nagyon rosszul áll, most ne vidd el – rázta a fejét a magyartanár.
– Nem érte jöttem. Rentaiért – Te jó ég. Úgy képzeltem, a kaszás mond csak ilyet. „Rentaiért jöttem. Whoaaa.” Még a hideg is kirázott.
– Őt viheted – legyintett Kardos. Na, ne már! Évek óta legjobb diákja vagyok, hogy dobhat csak úgy oda Vladárnak? Meg fog ölni!"
"-Kéne nekem egy igazi „pasi” -sóhajtott Edina. -Egy olyan, aki normálisan beszél velem, és nem úgy dicsér meg, hogy „szép a pofazacskód”."
– Értem – virultam ezerrel. Vagyis, várjunk csak. Az, ugye, én vagyok? Meg sem kellett kérdeznem, Cortez a töprengő fejemet látva elröhögte magát.
– Igen, te – erősített meg. Hűűű. :)"
"– És Afrika egyhavi élelme Reninek – rakta le elém a másik tálcát. -Nagyon vicces – nevettem fel „sértődötten”, és kivettem a Big Macem a dobozából. – Miért én eszem a legtöbbet? Ez így kicsit ciki – néztem körbe, konstatálva, hogy előttem van a legtöbb étel. -Mert nálunk otthon is van kaja – harapott bele Ricsi a hamburgerébe."
"Cortez nevetve bólintott egyet, aztán felém lépve megragadta a karomat, magához húzott, és hosszasan megcsókolt. Velem pedig szokás szerint megfordult a világ. :)
Ott volt. Velem. Éreztem az illatát, beletúrhattam a hajába, megcsókolhattam, és belefúrhattam az arcom a vállába. Utólag tudom csak, milyen pokoli hónapok állnak mögöttem. Fogalmam sincs, hogy meddig öleltem szó nélkül, meddig támasztottam a homlokom a mellkasának lehunyt szemmel, de nem is számít. Megint teljes lettem. Ő egészít ki engem, és végre megint velem volt.
– Milyen volt az út? – kérdeztem nagyon-nagyon soká.
– Hosszú – felelte az amúgy logikus választ, mire elmosolyodtam.
– Annyi mindent akarok mondani, hogy fogalmam sincs, hol kezdjem.
– Mindennap beszéltünk – nevette el magát.
– Tudom, de akkor is. Az csak pár perc volt – mondtam őszinte fájdalommal.
– Lesz időnk bepótolni – bólintott, és megint magához ölelt, én pedig mélyen beszívtam az illatát.
Fogalmam sincs, meddig állhattunk a kapuban, de gyanítom, hogy sokáig, mert egyszer csak apu kijött a házból.
– Gyerekek. Kettő óra lesz. Holnap majd folytatjátok.
– Jó, egy perc – alkudoztam.
– Nem, most már menj be. Cortez is biztos fáradt.
– Nem vészes. Azt hiszem, harminckilenc órája keltem, a gépen egy percet nem aludtam… – számolgatott.
– Ó – kaptam a fejemhez. Elfelejtettem, hogy este indult a gépe, nyilván egész nap ébren volt, aztán átrepült egy óceánt, várt az átszállásra, megint repült, leszállt, hazament, és kocsival átjött hozzám. És annak is már több mint egy órája. Szegéééény!
– Tényleg menj – mondtam, bár egyáltalán nem akartam.
– Hívlak, ha felkeltem – indult a kocsijához, aztán kivett a hátsó ülésről egy zacskót, és visszasétált vele.
– Ez mi? – vigyorogtam.
– Csak duty free – legyintett. – Nem tudtam mivel elütni az időt átszállásig. Jó éjt – hajolt hozzám, és egy gyors puszit nyomott a homlokomra (apu előtt konszolidált a búcsúnk).
– Köszönöm. És jó éjt – szóltam utána."
"– Mi folyik itt? – lépett be az ajtón Máday.
– Ott? Ott pont Sprite – válaszolt Zsolti."
"– Mr. O'Realy! Hávárjúúú?
Az egész osztály felröhögött, az angoltanár pedig zavartan megköszörülte a torkát, és válaszolt neki, úgy három mondatban, aminek a vége ráadásul egy kérdés lett.
– Mit mondott? – forgolódott Virág.
– Passz – húztam be a nyakam. A jelek szerint Zsolti sem tudta, mert csak annyit válaszolt, hogy „Yes”.
– Yes? – ráncolta a szemöldökét a tanár.
– No – változtatta meg a véleményét inkább Zsolti.
– No? – kérdezte a tanár, most már teljesen összezavarodva.
– Yes. No – rágta a szája szélét Zsolti. – Jó, mittom én. Akkor maybe – legyintett. Mr. O'Realy mosolyogva megrázta a fejét, mi pedig szakadtunk a nevetéstől."
"(…) Én Cortezzel ültem a kanapén, és Katával beszélgettem. Ő volt ma a sokadik, akinek elregéltem, mennyire eszméletlenül jó szakot találtunk nekem.
-Na, és Cortez, nem félsz őt a bölcsészkarra engedni? -kérdezte Zsolti, miközben lehuppant mellénk. Illetve inkább közénk, úgy, hogy félig rám ült. Kábé nyolcvan kiló izom nehezedett a bal combomra. Vááá. Ez fájt.
-Kéne? -kérdezett vissza Cortez furán.
-Képzelj el egy előadót -mutatott maga elé Zsolti a két karjával, mi pedig vizuálisan magunk elé képzeltük. -Ott ül Reni a könyveivel középen, és úgy száznegyven Neményi veszi körbe. Muhahaha -röhögött Zsolti jóízűen a saját poénján. Kínosan mosolyogva ingattam a fejem, közben meg Cortez reakcióját lestem, aki szórakozottnak tűnt.
-Engem csak az érdekel, hogy az igazi elég messze legyen -felelte, mire Zsolti megértően bólintott, Kata elmosolyodott, én pedig megszorítottam Cortez kezét, miközben rákulcsoltam az ujjaim az övére."
"Sajnos nem szóltunk előre Virágnak, hogy ne rakja magát körbe, mert nehezen fog tudni kilépni, így jól beszorult.
-Úúú. Most mit csináljak, nehogy meglökjem? -ácsorgott a dominók közé zárva.
-Óvatosan lépd át -szólt rá Kinga. -De ésszel, nehogy hozzáérj egyhez is!
-Ááá, nem merem. Inkább maradok.
-Meddig? -kérdezte Kata, aki velem szemben ült, és türelmesen rakosgatta a dominókat.
-Izé. Ameddig le nem döntjük.
-Az péntek -forgatta a szemét Kinga.
-Akkor majd Ricsi kiszed innen -vonta meg a vállát Virág és előszedte a mobilját. Miután elküldte az sms-t, Ricsi szerintem egyéni csúccsal, úgy húsz másodpercen belül megérkezett az udvarról.
-Segíííts -nézett rá Virág izgatottan.
-Emó, azt írtad, baj van!
-Izé. Beragadtam.
-Lépd át. Ezek dominók, nem taposóaknák!
-De úúú. El fognak dőlni -visongott Virág.
-Na, jó, ne mozdulj, kihozlak onnan! -ígérte meg, és megindult felé.
-Oké, ugye, tudjátok, hogy nem egy háborús filmben szerepeltek… -mondtam mosolyogva, amikor Virág Ricsi nyaka köré fonta a karját, aki könnyedén felemelte és kihozta a dominók közül.
-Köki -vigyorgott Virág boldogan.
-Ez húzós volt -jegyezte meg Ricsi, az épen maradt dominósort tanulmányozva. Szerencsére tigrisbukfencre és csatakiáltásokra nem került sor, bár így is elég teátrálisra sikerült a „szabadítsuk ki Virágot a dominók közül” akció."
"A terembe belépve az ofő felnézett a naplóból, és örömmel konstatálta, hogy megérkezett az osztálya. Merthogy addig Jacques-kal és Gáborral ücsörgött a teremben.
-Bocs a késésért -szólt oda Robi.
-Bocsánat -javította ki az ofő.
-Semmi baj -felelte Robi."
"(…) Robi azonban félreértette a segítségem, és amikor Barka az első világháborúról kérdezte, hogy ki üzent hadat a monarchiának, én a fejemmel biccentgettem az előttem ülő felé. Robi határozottan bólintott, afféle „értem, kösz” stílusban, és közölte, hogy „Jacques”. Én úgy értettem, hogy a franciák… Na, mindegy."
"Cortez megfogta a karom, majd maga felé húzott, és mivel elvesztettem az egyensúlyom, simán az ölébe zuhantam -Várj, a füzetem – kapkodtam, és kirángattam magam alól az irodalmat. Ajj, összegyűrődtek a lapok. Cortezt annyira nem érdekelte, sőt, semennyire, sokkal inkább velem foglalkozott, és miután megcsókolt, igazából én is elfelejtettem, hogy van egyáltalán irodalomfüzetem."
"– Aha. Láttam – ragadta meg a karom, és magához húzva megcsókolt, úgy, hogy beleszédültem. – Nem felejtettem el – suttogta a fülembe, én pedig megkönnyebbülten lehunytam a szemem, és a vállába temettem az arcom.
– Hagytad, hogy egész nap haragudjak ezért? – kérdeztem hitetlenül.
– Ja – bólintott, mintha ez olyan természetes lenne.
– Miért? – néztem a szemébe, de Cortez csak mosolygott. – Még mindig hülyét tudsz csinálni belőlem.
– Még mindig hagyod – felelte. Ott a pont. Ez igaz."
"– Az utánozhatatlan, az eredeti, az igazi, a pótolhatatlan – olvasta fel összeráncolt szemöldökkel a tizedikes, a színpadon álló Máday meg a fejét kapkodva azt kérdezgette, hogy „ez meg mi?” –, a nagyszerű Szenyor Nagy Zsolt! – fejezte be a lány.
Zsolti büszkén felsétált a színpadra és „királyi” stílusban intett körbe a termen. Az ofő mosolyogva odahajolt hozzá, hogy feltűzze a szalagot.
– Áááááááááááá! – üvöltötte el magát Zsolti, mire Haller visszakapta reszkető kezét, és riadtan kérdezgette, hogy mennyire szúrta meg. – Csak vicceltem. Muhahaha – mondta röhögve Zsolti, és az egész terem felnevetett.
– Nagy Zsolt, az agyamra mész! – szólt rá Máday, és a mikrofonnak köszönhetően mindenki jól hallotta az ismert szöveget."
"MI is készülődni kezdtünk, amikor Cortez a parafa táblához sétálva előszedett a zsebéből egy számunkra jól ismert lapot, és felszúrta a táblára. Hű, az év elején kiosztott balhék egyike. Kinga elsőként pattant oda, és gyorsan elolvasta a „feladatott".
– Miiii?- hüledezett, én pedig feltápászkodtam a helyemről,és rosszat sejtve vártam, hogy felolvassa. -Cseréld ki Máday vonalzóját, és tartsd magadnál az eredetit májusig??
Ricsi hangosan röhögött , a rockerek éljenezni kezdtek, Dave elkerekedett szemmel, hitetlenül meredt Cortezre, mi, többiek pedig egyszerűen lefagytunk, amikor Cortez lehajolt a táskájához, és lazán kiemelte belőle A VONALZÓT, Csupa nagybetűvel.
Az egész osztály tapsviharban tört ki, többen „meg akarták érinteni", Jaques pedig megállás nélkül nevetett.
– Megőrültél! Nem lophatunk el az igazgató helyettestől semmit! – hőkölt hátra Kinga.
– Viccelsz? – kérdezte Cortez mosolyogva. – Nem lenyúltam, hanem kicserélte. Fogalma sincs róla, hogy nem az eredeti van nála.
– És honnan tudjuk, hogy ez az? – húzta össze a szemét Zsolti.
– Ami nála van, azt megjelöltem. Téged sokszor üt vele, úgyhogy legközelebb csekkold. Belekarcoltam ezt-azt.
-Akkor ez az igazi? Máday vonalzója? – fogat meg reszkető kézzel Zsolti.
-Ja- biccentett Cortez.
– Azta. De hogy csináltad? – vihogott Robi.
Cortez csak legyintett, mire mindenki füttyögni és tapsolni kezdett.
– Miénk a vonalzó!- kiáltotta diadalmasan Zsolti, a magasba emelve szent ereklyeként.
– Hol tartsuk? – gondolkozott Dace. – Máltó hely kell neki…
– Zsoltiék garázsában? – kérdeztem halkan.
-Tökéletes! – bólintott Dave. – Bekeretezzük. És kitesszük a falra!
A folyosón Cortez fél karral átölelte a vállam, és a többiekkel együtt, kisebb csordaként indultunk le a lépcsőn. Az aulában Máday, mit sem sejtve arról, hogy megfosztották a varázserejétől, a kicserélt vonalzójával bökdösött a kifelé igyekvő diákok felé.
– Máday néni, csókolom!- kiáltotta Zsolt.
-Mit akarsz, Nagy Zsolt? -kérdezte hűvösen az igazgatóhelyettes.
– Megölelhetem?- kérdezte.
– Na, tűnés kifelé- suhintotta meg maga előtt a vonalzóját, Zsolti pedig követte a szemével, majd vigyorogva felénk fordult, és feltartotta a hüvelykujját.
Odakint röhögve aztán elmondta, hogy egy 12/b karc van a vonalzón.
– Ez elképesztő- csettintett Gábor, mint a többiek, elismerően nézett Cortezre.
– Mondd már el, hogy csináltad – erősködött Ricsi.
– Bementem hozzá megbeszélni az utazásomat. Ennyi – vigyorgott Cortez.
– Woow. Akkor cserélted ki? – kérdeztem ámultam.
– Ja.
– Lesz ennél durvább „feladat"? – kérdezte Robi, aki, ugyebár, már túl volt sajátján. Mivel ezek titkos akciók, csak sejtelmesen összenéztünk.
– Majd meglátjuk – felelte Kinga titokzatosan, mire mindannyian felnevettünk.
Délután Zsoltiék garázsában Dave persze már keretbe tette a„zsákmányunkat", úgyhogy kerestünk a falon egy megfelelő helyet. A legjobban látható részre tettük, oda, ahol jól megközelíthető( tehát nem a dob fölé), és bármikor megállhatunk előtte, hogy megcsodáljuk. Ez volt a garázs legértékesebb tárgya, megkockáztatom, a hangszereknél és a csocsóasztalnál is többet érne egy aukción. Kata döbbenten állt a képkeret előtt, és a fejét csóválva hitetlenkedett.
– Őrület, hogy ez A VONALZÓ! – fordult felénk, miután már legalább tíz perce állt csendben a fal előtt.
– Pedig az- lépett Zsolti mellé, és celluxszal feltapasztotta a falra a frissen nyomtatott képet Mádayról. A felvételen az igazgatóhelyettes fenyegetően tartja maga elé a vonalzóját.
– Mikor adjátok vissza?
– Majd májusban- felelte Dave. -Addig a miénk.
– Helyes – bólintott Kata, aztán leült Ricsi mellé, és zenélni kezdtek"
"(…) Utána elszabadult a pokol, mert Andris véletlenül (?) lefejelte Edinát, aki az utóbbi időben nagyon sok időt töltött a rockerekkel, így asszimilálódott, és egész egyszerűen sípcsonton rúgta."
"– Szóval – tekergettem egy hajtincsem az ujjammal zavaromban, és felültem az asztalra, a többiekkel szemben. – Ma a Percy Jackson-sorozattal készültem, beszélgethetnénk arról, de ha van más ötlet, akkor szívesen változtatok, a lényeg, hogy a társaság nagy részét érdekelje.
– Jó lesz a Michael Jackson – kiáltotta Dave.
– Percy Jackson – javítottam ki.
– Az is – vonogatta a vállát, közben meg folyamatosan nyomkodta a mobilját. Szerintem a Twitteren értesítette a követőit, hogy milyen rendkívül érdekes dolog történik vele.
– Rendben, akkor Percy Jackson. Olvasta valaki? – néztem körbe. Karcsi, Kata, Berni és én feltettük a kezünket. Mindenki más pislogva meredt felém. – Értem, akkor elmesélem, miről szól. – vettem fel a térdemről a papírjaimat, és szépen összerendezgettem, miközben észrevettem, hogy Zsolti feltartja a kezét. – Itt nem kell jelentkezni, mondd nyugodtan – szólítottam fel.
– Azt akarom kérdezni, hogy hallgathatom szájtátva az előadást? – kérdezte Zsolti."
"Ma reggel Cortez a kocsiban összeráncolt szemöldökkel pillantgatott felém, miközben a suli felé hajtottunk.
– Szóval azért ültök le filmet nézni, hogy bőgjetek? – próbálta megérteni a lányos délutánok értelmét.
– Igen- bólintottam.
– És szerinted ez normális?
– Nem tudom. Ez csak olyan …
– Aha. Na, és min sírtok?
– Hát, Virág a Hair végén mindig annyira bőg, hogy alig kap levegőt. Ilyenkor van nála orrcsep is. – Én a Vágy és vezeklést szoktam kicsit megkönnyezni. Nem annyira, csak épphogy – finomítottam az amúgy „vörös szemmel bámulom a tévét, és zokogva kérdezgetem, hogy miééért?” sztorin.
– Ha ezeket meg kéne néznem, én is bőgnék – mondta Cortez."
"– Vegyétek elő a szöveggyűjteményt – mondta szigorúan.
Mindenki engedelmeskedett, és én is éppen kivettem a táskámból a könyvet, amikor nyílt az ajtó. Vladár lépett be, úgyhogy lejjebb csúsztam a széken, remélve, hogy működik az, ami egyébként soha nem működik. Vagyis, ha nagyon erősen koncentrálunk, akkor nem vesz észre, aki minket keres.
– Elkérnék egy diákot az óráról – szólt Kardosnak, mire Virág feltápászkodott és pakolni kezdett.
– Nagyon rosszul áll, most ne vidd el – rázta a fejét a magyartanár.
– Nem érte jöttem. Rentaiért – Te jó ég. Úgy képzeltem, a kaszás mond csak ilyet. „Rentaiért jöttem. Whoaaa.” Még a hideg is kirázott.
– Őt viheted – legyintett Kardos. Na, ne már! Évek óta legjobb diákja vagyok, hogy dobhat csak úgy oda Vladárnak? Meg fog ölni!"
"-Kéne nekem egy igazi „pasi” -sóhajtott Edina. -Egy olyan, aki normálisan beszél velem, és nem úgy dicsér meg, hogy „szép a pofazacskód”."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése